- Ide nézz Kenny, ki van itt, ezt nem fogod elhinni!
Összenevettünk a hugommal és megálltunk a nappali ajtaja előtt. Kenny kis idő múlva kidugta a fejét. A szája tátva maradt a csodálkozástól, aztán felröhögött.
- Wow, Anastacia! De baro!
Odaléptem hozzá és összekócoltam a haját.
- Ezt eltaláltad öcsikém, jöttem boldogítani téged...
- Nagyon örülünk... - mondta Jessy.
- Hát én is. Hiányoztatok ám srácok! - mosolyodtam el.
- Te is nekünk. Hú, ne tudd meg milyen balhé volt idehaza! Apa teljesen kifordult önmagából, bizony Isten féltem tőle. De aztán lecsendesedett. Persze nem kis időbe telt megemésztenie a szitut. Meg anyának sem. De te tényleg hozzá mentél ahhoz a punk gyerekhez?! - Jessy hitetlenkedve csóválta a fejét.
- Igen. - vágtam rá és előkaptam zsebembe süllyesztett kezemet, amin ott csillogott a gyűrű.
Testvéreim csak nézték a ékszert és döbbenet volt az arcukon.
- Nem semmi. - mondta végül Kenny.
- De Scott most turnén van a bandával. - komolyodtam el.
- Tudjuk, mondták a zenei hírekben. - vágott közbe Kenny.
- Utazó Punkcirkusz, vagy micsoda...- tette hozzá Jessy.
- Igen...ők azok... - bólintottam.
Fél percig csendben álltunk egymással szemben. Jessy és Kenny úgy néztek rám, mintha ezer éve elmentem volna.
- Na, üljünk le a nappaliban, ott kényelmesebb lesz. Anyáék csak estefele jönnek. - terelt végül a nappali felé Jessy.
A nappaliba belépve rengeteg emlék csapott meg. Legjobban a nappalit szerettem a szobám után a házban. Sokat játszottam itt kiskoromban, itt volt mindig felállítva a fenyőfa is karácsonyonként, és késő este itt néztük a televíziót titokban a testvéreimmel. Minden a régi volt itt. Semmi sem változott. Leültem a kanapéra. Jessy a konyhából egy csésze teát és sós süteményt hozott nekem.
- És mesélj, mi újság veled, hogy telnek a napjaid?
Lett volna mit mesélnem, a botrányos esküvőmet, az alkohol mámorban töltött napokat, Scott kemény drogozását, Doug szemétkedéseit, az elvesztett gyermekemet, de ezekről úgy gondoltam, jobb ha hallgatok.
- Scott anyjánál lakunk, én meg egy irodában dolgozom már egy hete. Nem sok izgalom van az életemben, főleg amióta Scott elment. Nem tudom mi van vele, nem is ír, nem jelentkezik. Nagyon féltem...
- Ugyan ne féltsd! Biztos tuti jól érzi magát. És rengeteg pénzt keres. - legyintett Jessy. Ez kicsit Marion stílusa volt, de a hugomnak ezt is elnéztem.
- Biztos jól van persze. - mondtam bizonytalanul.
- Hé, hé Ana! - ordított ekkor közbe Kenny a tv készülék felől.
- Pofa be Kenny. Beszélgetünk nem látod?! - hurrogta le öcsémet Jessy.
- Nem neked szóltam Jessy, ne avatkozz már bele! Ana...Ana...figyelj...
- Fogd be a szád, mert lecsaplak! - kiabált Kennyre Jessy és a kanapén lévő díszpárnát öcsém felé hajította.
Mosolyogva ráztam a fejem.
- Ti semmit sem változtatok...
- Nem szólok többet, de én a helyedben ide néznék Ana...- mondta Kenny.
Ekkor már megfordultam, hogy megnézzem mit akar annyira kotnyeles kisöcsém és jéggé fagyott bennem a vér.
A képernyőn nem más, mint az Örömrombolók voltak!- Atya Isten ! De hiszen ezek ők! -visítottam fel.
- Mi van?! - sandított rám Jessy, mintha nem hinne nekem.
Kenny örömittasan vigyorgott.
- Mondtam, hogy érdemes ide nézned...
A tegnap esti koncertjükről volt a jelenet. A képernyő alján nagy betűkkel ez a felírat állt : züllés és káosz.
A színpad előtt tombolt a közönség, az őrjöngéstől alig lehetett hallani Doug hangját. A kamera először őt mutatta. Szokásához híven több számmal nagyobb pulóvert viselt, haja ugyanolyan fenyegetően vörös volt mint máskor. Kajánul vigyorgott a kamerába, ami ekkor elsiklott Heath és Robbie felett is, majd végül Scottnál állt meg. Nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam őt, de a félelem és döbbenet egyre inkább kiült az arcomra, amint a kamera közelített Scott felé.
Tiszta vér volt az arca, fehér ujjatlan felsője izzadtan tapadt a testére, haja csatakos volt. Szemei félelmetesen csillogtak. Megijedtem. Egyszerűen őrült volt a tekintete. Soha nem láttam még így egy koncertjén sem. Elkapta Doug elől a mikrofont és bele ordított.
- Ezt akartátok?! Kibaszott jól vagytok?! Akkor jó! Akartok még mást is?! Hát rendben! Akartok dugni?! Ki akar dugni velem?!
A tegnap esti koncertjükről volt a jelenet. A képernyő alján nagy betűkkel ez a felírat állt : züllés és káosz.
A színpad előtt tombolt a közönség, az őrjöngéstől alig lehetett hallani Doug hangját. A kamera először őt mutatta. Szokásához híven több számmal nagyobb pulóvert viselt, haja ugyanolyan fenyegetően vörös volt mint máskor. Kajánul vigyorgott a kamerába, ami ekkor elsiklott Heath és Robbie felett is, majd végül Scottnál állt meg. Nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam őt, de a félelem és döbbenet egyre inkább kiült az arcomra, amint a kamera közelített Scott felé.
Tiszta vér volt az arca, fehér ujjatlan felsője izzadtan tapadt a testére, haja csatakos volt. Szemei félelmetesen csillogtak. Megijedtem. Egyszerűen őrült volt a tekintete. Soha nem láttam még így egy koncertjén sem. Elkapta Doug elől a mikrofont és bele ordított.
- Ezt akartátok?! Kibaszott jól vagytok?! Akkor jó! Akartok még mást is?! Hát rendben! Akartok dugni?! Ki akar dugni velem?!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése