Hazug igazságok

Scott túlórákat vállalt a kikötőben, hogy több pénzt kapjon. Fogalmam sem volt, honnan szerezte az erőt, hogy még többet dolgozzon, de gondolom hajtotta a szer utáni vágy és másra nemigen tudott gondolni. Az összes pénze kifolyt a kezei közül, mindent kábítószerre költött, közben pedig alig volt otthon. Ha mégis hazajött, kábszeres állapotban ordíttatta a punkzenét a lejátszóból. A hétvégék voltak a legrosszabbak. A banda tagjai általában a Pretty Wallba mentek. Én nem tartottam Scottal, nem láttam értelmét végignézni, ahogy leissza és belövi magát, aztán önkívületben fetreng a színpad előtt, kitudja milyen együttesek dalaira. Ez számomra megalázó lett volna. Ültem tehát a négy fal között a macskával és igyekeztem elterelni a gondolataimat félresiklott életemről. Nem értettem, hova tűnt belőlem a kitartás és az hogy, ha kell mindenre készen ugrok és kirángatom a férjemet ebből az állapotból. Nem akartam már semmit sem. De tényleg semmit. Nem voltak pótcselekvéseim, nem nyúltam az alkoholhoz és nem éreztem depressziósnak magam. Egyszerűen üres voltam. Szörnyen, pokolian üres...
Hiába jöttek fel a lányok és próbáltak jobb kedvre deríteni, az sem hatott rám. Megtettek mindent, de hiába.
- Na Ana, teljesen besavanyodsz! - simított végig a vállamon kedvesen Abbie.
- Gyere le a klubba, olyan ritkán jövünk haza, ilyenkor mind együtt kéne hogy bulizzunk, nem? - nevetett gondtalanul Bonnie.
Volt is nekem kedvem bulizni! A lányok talán sejthették mi az ábra Scottal, de mintha nem jutott volna el a tudatukig. Vagy csak túl természetesnek vették, hogy egy punk zenész heroinnal lövi magát...Nem tudom...
Szóval mindig leráztam a barátnőimet azzal, hogy nincs kedvem menni sehova sem. Így hát lassan elmaradoztak és már csak a levelek jöttek tőlük, de a Pretty Wallba többet nem hívtak.
A napok pedig teltek. És úgy fordultak a dolgok egyre sötétebbre. A drog rossz tulajdonsága, hogy megváltoztatja az ember személyiségét, agresszívvá teszi a használóját. Legalábbis én ezt tapasztaltam. Ez lett Scottal is. Volt, hogy teljesen bedurvult és olyankor tört-zúzott, máskor meg teljes apátiába esett. Néha féltem hogy kárt tesz magában, vagy esetleg bennem, de a szilveszteri pofon után sosem ütött meg ismét. 
Váratlanul azonban a sötétség végén felcsillant a fény, mert Nicky Prescott vissza tért Eastbourneba. Kiderült, hogy meglátogatta a kisfiát és amíg volt férje az új feleségével elutazott, ő vigyázott rá. Újra eljött hát és tele volt pozitív energiával. Doug, Heath, Robbie, Scott, no meg én csak néztünk, amint vanília sárga kiskosztümjében és vadonatúj frizurájával bepördült a garázsba.

- Te hol is voltál pontosan? - kérdezte Scott.
- Ez most teljesen mindegy. - legyintett Nicky.
- És mi lett Denchel? - kíváncsiskodott Robbie.
- Az sem számít! Tele vagyok tervekkel! - újságolta Nicky.
- Helyes...elvégre te lennél a menedzser, vagy mi...- morgott Doug.
- Így van és mindent rendbe fogok hozni. Elsőként keresek stúdiót, intézek új fellépéseket és tárgyalok majd pár rádió igazgatójával is. Az Örömrombolók újra az élvonalba kerül! - hadarta el Nicky.
A fiúk összenéztek és hitetlen mosoly bújkált az arcukon. Ám Scott váratlanul felállt.
- Elnézést, de nekem most el kell mennem...
- Hova? Mi olyan sürgős? - döbbent meg Nicky.
Halk zúgolódás támadt a többiek részéről.
- Maradj a seggeden Neel! A bandáról van szó, aminek te is a tagja vagy! - kiabálta Doug. 

Én sem értettem mi folyik itt, nem tudtam hogy Scott készül valahova. Nekem legalábbis nem említette.
- Dolgom van. Holnap majd jövök! - ezzel Scott kiment a garázsból.
Nicky dühösen csóválta a fejét.
- De...nem sétálgathat csak úgy ki meg be! Ez egy munkamegbeszélés !
- Mi van vele, irtó furcsa...- értetlenkedett Heath.
- Te tudsz valamit Ana? - kérdezte Nicky.
De értelmes válasszal nem tudtam én sem szolgálni.
- Sajnálom...- csak ennyit mondtam és Scott után mentem.
A garázs előtt állt és cigarettázott.
- Mi bajod van Scott? Hova a francba mész? Nicky rém pipa rád és teljesen jogosan...- dühöngtem. 

De Scott nem felelt, hanem elindult az úton.
- Anyámhoz. - mondta végül.
Gyorsan utána mentem.
- Marionhoz? De minek?
- Jössz te is? - kérdezte válasz helyett Scott.
- Hát mehetek éppen, de...- vontam vállat.
- Akkor menjünk. - vágott közbe Scott és többet egy árva szót sem szólt.
Marion kedvesen fogadott, adott enni és folyton locsogott valamiről. Mi meg csak hallgattunk Scottal a konyhaasztalnál ülve. Túl sok mondani valónk nem volt Marion számára, mióta elköltöztünk tőle, eléggé kettéágazott az életünk.

Aztán Scott a szobába félre hívta az anyját.
- Anya, nincs egy kis pénzed kölcsönbe? - kérdezte.
- Na mi az, csak nem megszorultatok anyagilag? - csodálkozott Marion.
- De. Most rossz időszakot élünk, tudod Dench börtönben, Nicky is eltűnt, most került elő...- magyarázta Scott.
- Rossz időszak mi? Volt neked egyáltalán jó időszakod fiam? - gúnyolódott Marion és kelletlen a pénztárcájába nyúlt. Egy kevés pénzt vett ki és Scottnak adta.
- Ennyi van perpillanat...
- Köszönöm. Amint tudom, megadom. - ígérte Scott és zsebre vágta a pénzt.
- És mikor, ha érdeklődhetek erről? Nekem sem a legyek hordják össze... - Marionon látszott hogy nagyon nincs ínyére a kölcsön és azt szívesebben viselte volna, ha Scott támogatja őt anyagilag.
- Nemsokára. Most már minden a régi lesz. Nicky kezébe veszi a banda sorsát. Hamarosan ismét lesz pénz. - felelte Scott.
- Hála égnek, mert már épp itt az ideje. Eleget pakoltad a dobozokat a többi trógerrel a kikötőben. Térj vissza a zenéléshez, az való neked. - helyeselt Marion.

Scott is bólogatott és fura tekintettel nézett maga elé. A kis párbeszédjüknek én is fültanúja voltam és nagyon nem értettem, mire kell Scottnak a pénz, hiszen az én keresetemből szűkösen ugyan, de megélünk. Az volt a sejtésem, hogy ezzel a pénzel is az a terve hogy drogra szórja el. 

Haza érve elő is vettem Scottot.
- Elárulnád, mire kértél pénzt anyádtól?

Újra !

Nicky viszont nem jelentkezett. A Pretty Wall közelébe sem jött. Doug és Heath megunták a várakozást és elmentek a házához, de nem volt otthon. Az egyik szomszéd azt mondta, hosszabb időre vidékre utazott. Így akart kibújni a dolgok alól ? Talán. Nem tudom...
Lassan elolvadt a hó. Januárt írtunk. Pénzzavarba kerültünk. Hogy ki tudjuk fizetni a számláinkat, túlórákat vállaltam az irodában és egyetem helyett is a munkahelyemen rohadtam. A fiúkra is nehéz idők jártak, így Doug a nevelő apja üvegházába ment besegíteni. Scott pedig jobb híján elment Heathal és Robbieval a kikötőbe dobozokat rakodni. 

A munkaidő hosszú volt, reggel 7-től este 7-ig, de Scott szinte sosem ért haza időben. Először csak órákat késett, később már éjszakákat is kimaradozott. 

Hétvégéken pedig mind együtt züllöttek a Pretty Wallban és a színpad előtt ugráltak olyan együttesek zenéjére mint a Kretének vagy a WeWee és a naplopók. Akik most nagyok voltak, de régebben ezek a fiatalok őrjöngtek az Örömrombolók dalaira. Hiába, a szerencse forgandó és mint egy pohár víz könnyen elfolyik...
Talán érzékelhették ezt a fiúk is, mert egyre inkább kezdték magukat sajnálni és elkeseredésükben az önpusztításba menekülni. Scott először csak részegen járt haza. De később, bármennyire is tagadni akarta, láttam az újra feltűnő, félelmetes jeleket, hogy ismét droghoz nyúlt. Láttam a szétszúrt vénákat a karján, láttam zavaros tekintetét és hallottam gyenge mentegetőzését, hogy ő nem szúrt be semmit. Pedig dehogyisnem....

Ismét, újra kábítószerezni kezdett !!! És ez a tény egyszerűen bénítóan hatott rám. Az a pár rövidke hét amíg tiszta volt, a megnyugvást jelentette nekem, de bele szokni sem volt időm a "normális" életbe, mert máris minden kezdődött előlről. Nem tudtam, hol csúszott ki a kezemből az egész, hol siklottam el egy gyanús részlet felett. És én nem tudtam mit is tegyek, kihez forduljak segítségért. Marion nem értett volna meg, szerinte Scott sosem volt narkós, tőle nem számíthattam volna semmire. A családom meg nem is sejtette ezt az egész heroin ügyet. A lányok tudhattak erről, vagyis gondolhatták, de őket lefoglalta az iskola. 

Magam maradtam tehát...És féltem...rettenetesen...

Dolgoznom kellett, többet is mint akartam, különben teljesen eladósodtunk volna. Nem volt időm kellően Scottra figyelni, aki előbb a basszus gitárját adta el, később pedig már mindent, ami neki valaha valamit is jelentett. Próbáltam visszatéríteni a helyes ösvényre, de nem érdekelték a szavaim. Többnyire el volt kábulva és fel sem fogta mit akarok. Értelmesen szinte alig beszéltünk, testi kapcsolat sem volt köztünk. Ha nagy ritkán Scott próbálkozott, már az elején befuccsolt a dolog. Ő akkor csak nézett rám meredt szemmel, majd ment is a fürdőszobába narkóért.
Kétségbe voltam esve, mégsem kértem segítséget senkitől, csak vergődtem az életünkben, mint a partra vetett hal. Őrjítő és tébolyító volt az egész.
A munka helyemen is kezdett még rosszabb lenni a helyzetem.Valaki valahonnan megtudta, hogy a férjem egy drogos punkzenész és persze szétkürtölte. Mindenki ezen csámcsogott az irodában. Láttam Rubyt, ahogy nagy beleéléssel pletykált rólam a munkatársaknak. Ruby mindig is utált engem és örömét lelte hogy alám tehetett. Én meg csak álltam ott és nem is tudtam hirtelen, hogy sírjak vagy nevessek. Egyiket sem tettem végül. Elfordultam és folytattam a munkámat, csináltam amiért fizetnek. Lassan belefásultam az egészbe. Tudtam mi a dolgom és tettem amit kell. Reggel felkeltem és délutánig dolgoztam. Ha lehetőségem volt bementem az egyetemre, aztán este mentem haza és a tv készülék előtt lestem Scott szerencsétlenkedéseit. Kész kabaré volt...egy siralmas kabaré...
Akármennyire is vissza akartam kapni azt a pár hét boldogságot, nem tudtam. Már nem lehetett...Valami elindult és csak száguldott lefelé. Lefelé a lejtőn...

Ez a vég. De minek a kezdete ?

Pillanatnyi döbbent csend támadt.
- Úgy érted hogy sittre került? - érdeklődött óvatosan Heath.
- Igen Heath! Sittre! Kaptárba! Hűvösre! Lehet ezt még máshogy érteni?! - csattant fel Nicky.
- De hát mit csinált az a vén faszfej? - kérdezte Doug.
- Állítólag molesztált egy tizenöt éves kis csajt. A lány meg feldobta Victort a zsaruknál.- felelte bánatos képpel Nicky. Elég jóban voltak Denchel, sőt, állítólag " úgy " is össze jártak. Kitudja...
- Ez beszarás! - vihogott idiótán Doug, de látszott rajta hogy a dühét akarta leplezni a nevetgéléssel.
- És most mi lesz? - kérdeztem.
- Hát...így egyelőre ugrott a stúdió, meg a turné, na meg a koncertek is. Keresnem kell egy másik embert Dench helyett. - válaszolta Nicky.
- És mikorra tudsz szerezni? - nézett rá Scott.
Nicky csak a fejét rázta.
- Nem tudom pontosan Scott. Ehhez idő kell, nem vagyok csodatévő jó tündér, de igyekszem! És majd jelentkezem.- ígérte.
- És addig várjunk ölbe tett kézzel?! - vágott közbe morcosan Robbie.
- Nem tudtok mást tenni fiúk, türelem. - mondta Nicky.
Dench börtönbe kerülése mindent átírt és megváltoztatott. És ezt a fiúk is tudták jól. Nicky ezután elsietett valahova, de mi még ott maradtunk és egymást túl kiabálva témázgattunk azon, hogy történhetett mindez és vajon merre tovább.
Késő este indultunk el a Pretty Wallból. Mindenki dühös és elképedt volt.
- Francba már! - üvöltött Heath és belerúgott egy szemetes kukába.
- Miért érzem azt, hogy az együttesünknek annyi? - tűnődött lehangoltan Robbie. 
Doug elénk pattant.
- Nem, nem! Az lehetetlen! A banda élni fog! Higyjetek ebben! Nicky segít! Talpra állunk és ismét megtöltjük punkokkal a Pretty Wallt, a Strangerst és még más helyeket is! Menni fog ez Victor Dench nélkül is! - mondta teljesen bele élve magát a dolgokba.
A többiek azonban nem nagyon hittek neki.
- De mégis mikor lesz ez Doug? Ne felejtsd el, hogy ahogy telik az idő, úgy felejtenek el minket, jönnek új együttesek a helyünkre. - vonogatta a vállát Robbie.
- Fiúk, hát hova lett a lelkesedés?! A punkok nem halnak meg! A Pretty Wall színpadát nekünk találták ki. Csak legyetek ti is biztosak a bandában! - vágott Robbie szavába Doug és várta volna a kitörő, pozitív reakciót. De csak csalódott és savanyú ábrázatokkal találta szembe magát.

Csendben ballagtunk Scottal mögöttük. Néha Scottra néztem és rossz érzésem támadt. Mintha valami kettétört, elpattant volna...De nem szóltam inkább semmit sem.
Otthon Scott rágyújtott,  leült és kezébe vette a basszus gitárját. Belekezdett az " Egy mocskos élet " című daluk akkordjaiba. Egy darabig messzebbről néztem, ahogy zenél. Fekete haja a szemébe hullott, félmeztelen volt, bőre hófehér, szinte átlátszottak rajta a bordák. Karjait a vágások és tűszúrások hegei csúfították. Valahogy mégis szép volt nekem és most is eltelt a szívem szeretettel, ahogy végig pillantottam rajta.
Odamentem hozzá és mellé ültem az ágyra.
- Ez a Dench jól bekavart magának és nektek is. - jegyeztem meg halkan és zavarban voltam. Sosem hittem volna, hogy egyszer az Örömrombolókat is megérinti a végzet szele.
- Ezzel azt hiszem, itt a vége...- nézett fel a gitárjából Scott.
- Jaj dehogy is! Ez nem igaz! Meglásd, Nicky Prescott pár hét múlva talál megfelelő embert és minden megoldódik! - ráztam szaporán a fejemet. 
Scott erre csak vállat vont és rezignáltan pengette tovább a gitárt, miközben szívta a cigarettáját. Reményvesztettnek látszott. És én sem voltam biztos abban, amit megpróbáltam bebizonyítani neki.

Válaszfalak

- Hallo. - szóltam bele a készülékbe.
- Szép jó estét kislányom. - apám volt a vonal végén.
- Apa! - suttogtam és majdnem elsírtam magam.
- Ugye nem zavarok?
- Te? Dehogyis...- nyeltem a könnyeimet.
- Csak boldog új évet akarok kívánni. Azért most hívlak, mert mindjárt indulunk Hewitték szilveszteri partijára. - mondta apa.
- Az biztos jó lesz. És a többiek?
- Anyád az emeleten tollászkodik, a testvéreid meg a nappaliban nézik a televíziót.
- Értem. - mondtam és keservesen felsóhajtottam. Apám meghallhatta a hangomon, hogy valami nincs rendben.
- Jól vagy Ana? - érdeklődött aggódva.
- Persze...miért? - kérdeztem vissza meglepettséget színlelve.
- Csak olyan érdekes a hangod...
- Kicsit talán fáradt vagyok. De szerencsére mi itthon töltjük ezt az estét Scottal. Nézzük majd a tv-t, játszunk a macskánkkal és csendesen ünneplünk.- vágtam gyorsan apám szavába és igyekeztem a hangomba vidámságot csempészni, hogy ne fogjon gyanút.
- Akkor jó. Most le kell tennem, de boldog új évet nektek. - mondta apám.
- Nektek is apa  és jó éjszakát. - és letettem a kagylót. Épp időben, mert rám tört a vígasztalhatatlan sírás. Körbepillantottam a szobában, de Scott sehol sem volt. Még a bejárati ajtót is nyitva hagyta, olyan sietősen távozott. 

Scott tehát nem hallgatott rám, elment a Pretty Wallba, engem meg egyedül hagyott az év utolsó estéjén. 

Gyönyörű...
Hajnali negyed háromig vártam őt, közben megittam fél üveg pezsgőt, de Scott nem jött. A kanapén aludtam el végül.
Hát így indult nekem az 1979-es esztendő. Könnyek között, szomorúan, magányosan. Scott hajnali hat óra körül érkezett meg. Felriadtam, ahogy belépett a szobába.
- Ébren vagy?  - kérdezte halkan, szinte suttogva.
- Igen. - válaszoltam szűkszavúan. 

Nem akartam beszélgetni. Kiégettnek és csalódottnak éreztem magam. És kimerültnek. Annyira készültem, annyi fogadalmat tettem magamnak egy szebb jövőre vonatkozóan és úgy szerettem volna jól érezni magam kettesben a férjemmel. De mégis így ért az új év. Szótlanul felkapcsoltam a kislámpát. Gyér fény áradt szét a szobában.
- Boldog új évet Ana. - szólalt meg Scott és olyan volt a hangja, mint aki perceken belül elsírja magát. Mégsem éreztem sajnálatot iránta. Gúnyosan bólintottam.
- Az meglesz! 

Scott leült mellém az ágyra és rágyújtott egy cigarettára.
- Nem szúrtam be semmit, ha tudni akarod. Istenre esküszöm! Nem szegtem meg az ígéretemet, nem nyúltam a droghoz. Ittam pár pohárral és beszéltünk a további tervekről. Mert folytatom a zenélést, akárki akármit is mond. Az Örömrombolók az életem és te. De nem hagyom, hogy eltilts a barátaimtól és a punk zenétől. - mondta komolyan.
Örülnöm kellett volna, hogy nem kábítószerezett, de ehelyett megint csak mérhetetlen düh áramlott szét az ereimben.
- A barátok...világos...Folytasd ahol abbahagytad Scott. Sok sikert. - gúnyolódtam. Scott értetlen arccal bámult rám.
- Nem akartalak tegnap megütni. Nagyon megbántam. Nem is tudom mi volt velem tegnap. Én azt hiszem össze zavarodtam...- motyogta zavartan.
Fáradtan legyintettem. Nem volt kedvem hosszasan beszélgetni erről a témáról.
- Hagyd a francba! Már nem haragszom. - mondtam és persze hazudtam.
Mély sebeket hagyott bennem az a pofon, sosem hittem volna hogy meg meri ezt tenni. Először ütött meg, de erről én is tehettem. A félelem, hogy megint rossz útra téved kihozta belőlem a nem éppen szerethető énemet. Scott pedig ezt egy pofonnal "jutalmazta". 
Mit lehetett erre mondani? Megérdemeltem. Részben. De ez a dolog láthatatlan válasz falakat épített körém és nagyon nehezen tértem napirendre felette.
Scott tehát újra folytatta a zenélést, már másnap a garázsba ment próbálni a többiekkel együtt. Újra felcsendültek a régi dalok és Doug új szerzeményei.
Ám a sors váratlan fordulatot hozott, amit magam sem hiszek el, ha nem a saját fülemmel hallok. Munka után lementem a Pretty Wallba, mert gondoltam hogy Scott is ott van. Ott is volt, ahogy Robbie, Heath és Doug is. Nickyt várták, meg Victor Denchet, aki új turnéról és egy kislemezről akart tárgyalni velük. De csak Nicky jött, jó fél órás késéssel. 
Köszönés nélkül belépett, leült és rögtön cigarettára gyújtott.
- Neked is szia. - röhögött Heath.
De Nicky nem szólt semmit, némán fújta a füstöt és meredt maga elé. Sosem láttam így és valószínűleg a többiek sem, mert fura képpel méregették.
- Mi van veled Nicky? - kérdezte Robbie.
- Ezt nem hiszem el! - rázta a fejét elkeseredetten Nicky válasz helyett.
- Mit nem hiszel el?  Miről van szó? - kérdeztem kíváncsian.
- Ilyen nincs! - mondta Nicky bármi más reakció helyett.
- Hé Nicky észnél vagy? Nem tudom mit vettél be, de akármi is az, adhatsz nekem is... - vihogott Doug.
- Elárulnád miről van szó? - könyökölt az asztalra Robbie.
Nicky lassan ránk nézett és mint aki most ébredt fel hosszú álmából úgy pillantott körbe a helyiségben. 
- Képtelenség...- motyogta.
Az érthetetlen viselkedésétől hirtelen feszült lett a hangulat.
- Nicky cseszd meg, ne idegelj, mond már mi van! - csapott az asztalra Doug.
- És hol van Dench? Nem úgy volt hogy ketten jöttök?  - kérdezte Scott.
- Nem fogtok örülni...- szívott a cigijébe Nicky.
- Annak nem örülünk, amit most csinálsz. Ki vele, mi a jó élet van?! - morgott Heath.
Nicky vett egy nagy levegőt és kibökte.
- Hát jó...elmondom...Denchet lecsukták...

Kirobban a düh és elcsattan egy pofon

- Dehogyis, én nem megyek...- hebegtem zavartan.
- Akkor egyedül megyek! - vágta rá Scott elszánt képpel.
- Nem megyek és te sem, pihenned kell! - kiáltottam dühösen.
- Pihenni? De mégis meddig? Hetek óta csak itthon fekszem és be vagyok zárva! Nem nekem való ez, te is tudod! Szeretnék lemenni a Pretty Wallba és találkozni Dougékkal, hallgatni a zenéket, beszélgetni, jól érezni magamat. Gyere te is velem! 
- Szó sem lehet róla! - ráztam a fejem.
- Kérlek! - Scott hangja kétségbeesetten csengett, de engem nem hatott meg, sőt még inkább feldühített.
- Nem és nem! Nem engedem, hogy megint drogozz! - jelentettem ki.
- Hogy jön ide a drogozás, eszembe sem jutott. Ana, könyörgök! Éjfélre itthon leszek! - kérte Scott.
De ez a könyörgés már csak hab volt a tortán és a düh elborította az agyamat.
- Lelépsz megint mi? Hát persze! Elegem van! Belőled, meg az átkozott punk stílusodból! Nem tudom, mit tegyek hogy elfelejtsd ezt az egészet! Lehet e rajtad segíteni, ha nem akarod?! - ordítottam teli torokból, de úgy hogy én sem ismertem magamra. 
Scott egy másodpercig döbbenten hallgatott, majd viszonylag higgadtan megszólalt.
- Tévedsz, ha azt hiszed beszúrok egy kis heroint. Végigcsináltam egy kibaszott nehéz elvonót, és kösz de jól elvagyok anyag nélkül is. Csak beszélni szeretnék a barátaimmal. Mit csináljak, hogy higgy nekem? Esküdjek az életemre? Vagy az anyáméra? 
- Az anyádat csak ne is említsd. Milyen anya az olyan, aki engedi, hogy a tizenéves gyereke ipari ragasztózzon?! Ja persze, ő akkor is épp kurválkodott valahol és tett rád jó magasról, meg Garyre is. És a haldokló apádra is. - vágtam vissza.
- Az anyámat hagyd ki ebből! - szólt emeltebb hangon Scott.
De én már nem érzékeltem a hangok közötti árnyalatokat, teljesen belemelegedtem és folytattam magamból kivetkőzve, ordítva.
- Dehogy hagyom! Kicsit ő is hibás ezért, nem gondolod? Ha régebben többet törődik veled, talán nem ide jutsz! De nem törődött, ezt te is jól tudod. És azt is, hogy moslék egy gyerekkorod volt! És miért? Mert Marion egy büdös kurva volt, aki folyton csak magával foglalkozott...
Scott agya talán itt borulhatott el. Eddig tűrt, de ebben a pillanatban megunta a hangoskodásomat és a szitkozódásaimat. Betelt nála a pohár.
- Hagyd abba!- kiáltotta és meglökött. Nem túl nagy erővel, de mivel nem számítottam erre, a padlóra estem.
- Mi az, véded az anyucikádat? - gúnyolódtam amint földet értem, erre ő felém térdelt és lekevert egy pofont, aztán a ruhámnál fogva megrángatott.
- Oké, minden az én hibám Ana! Ha szerinted kurvára elszartam ezt a kurva életet, akkor miért maradsz itt velem?! Miért?! - kérdezte.
- Te idióta kretén...- mondtam dacosan válasz helyett. 
Éreztem, hogy a szám felrepedt. Scott felállt a földről.
- Ezt akartad? - kérdezte remegő hangon és rágyújtott. 

Feltápászkodtam a földről. 

Sajgott a derekam és az arcom.
- Nem akartam én semmit...- legyintettem és a falnak dőltem. Szédülés fogott el, Scott ezt látva gyorsan hozzám lépett.

- Kérlek bocsáss meg! Igazad van, az anyám tényleg nem volt valami jó hozzám, de attól még az anyám. Hidd el, én sem értem miért szült meg. Ne haragudj...- és belém karolt.
- Nem haragszom, csak ne érj hozzám! - löktem el a karját magamtól és rezignáltan néztem magam elé. 
- Ana...- suttogta Scott, de félre toltam és a fürdőszobába mentem.
Nem tudom meddig voltam ott, csak álltam a tükörnél és folytak a könnyeim. Fájt valami belül, de beláttam őrülten viselkedtem. A düh olyanná tett, mint egy elmebeteg. Én nem vagyok ilyen! Nem kellett volna sértegetni Mariont, de egyik szó jött a másik után és nem gondolkodtam józanul. Csak hatalmas rettegés fogott el, hogy Scott ismét lemegy a Pretty Wallba és Doug elé teszi a kábítószert, aminek nem mond ellent. És az egész eddigi rémálom kezdődik előlről...
Istenem, milyen egy hülye liba vagyok én! 
De minden amit tettem, csak azért volt, mert annyira féltem Scottot. Féltem és szeretem. Annyit szenvedett, hogy tiszta legyen. Annyit szenvedtem én is vele együtt. Nem lehet, hogy megint megkísérti a drog világa...Márpedig ha lemegy a Pretty Wallba, akaratlanul is szembesül ezzel.
Gondolataimból telefoncsörgés ébresztett fel. Letöröltem az arcomról a könnyeket és a számról a vért.
- Majd én felveszem! - nyitottam ki a fürdőszoba ajtaját és a szobába siettem.

Az új év küszöbén

A karácsonyi ünnepek elteltével megint minden úgy volt, mint a találkozás előtt. Apám passzívsága, anyám ritka telefon hívásai. Előre sejtettem hogy így lesz, apám ugyan elviseli Scottot, de közel nem akar majd kerülni hozzá.
Gondolatban újra és újra éltem a vacsora pillanatait és mindig bevillant egy-egy új momentum. Ahogy ültünk mind ott a nagy köralakú étkezőasztalnál, anyám, apám, nagyi, Jessy, Kenny és mi Scottal. Apám igyekezett nyugodt maradni, de észrevettem, hogy többször idegesen végigméri Scottot, ahogy anyám is a szeme sarkából. És tisztán látszott a véleményük. Jessyn már a bemutatkozásnál lerítt, hogy nem kér a punk-feelingből, hűvös volt és távolságtartó. De Scott sem nagyon szólt. Megköszönte az ételt és a vacsora utáni jóféle whiskyt, amire mint egy éhes fenevad vetette rá magát. Megértettem és sajnáltam. Tudtam, hogy feszélyezve érezte magát és szorongott. Evés után a mosdóba ment és talán kérdőn állt a tükör előtt, azt firtatva, mit keres ő egyáltalán itt. De lehet hogy bekapkodta a gyógyszereit és hagyta, hogy itallal párosulva az érdektelenség szintjére vigyék őt. Mindegy is mit csinált, csak miattam tette az egészet. Irtó hálás voltam neki ezért.

Karácsony után, a két ünnep közt ismét dolgozni mentem és délutánonként az egyetemre. Scott otthon volt egész nap. A bezártság kikezdte az idegeit, hiszen mindig szabadon csavaroghatott, senki és semmi sem szabott gátat ennek. 

Megváltást jelentett neki, ha eljött meglátogatni az anyja, vagy valaki a bandából. 

Doug elég gyakran megjelent és olyankor Scott is felszabadult kicsit a négy fal okozta bezártság érzetből. Kínlódtak rendesen, semmi sem volt nekik szent. Például Doug egy alkalommal szőkésbarnára festette Scott haját. Majdnem elájultam, mikor hazaérve szembesültem a dologgal.
- Hogy nézel ki? - dadogtam.
- Jó mi? Rendbe raktam már kicsit a Scotty fiú haját. - röhögött a képembe Doug. Szóhoz sem jutottam. Nem volt rossz, csak idegen és ettől a fakó színtől Scott még inkább sápadtabb lett.
- Hát majd csak lenő valamikor. - mondtam végül.
Elérkezett 1978 utolsó napja. Úgy terveztem, csendesen ünnepeljük meg Scottal. Hívtam Mariont, hogy töltse velünk az estét, de már elígérkezett máshova. Így nagyon úgy tűnt, hogy ez valóban egy eseménytelen szilveszter éjszaka lesz. Készítettem salátát, süteményt és feldobtam a lakást pár színes dísszel.
Ám teljesen váratlanul beállítottak Abbie és Bonnie.
- Boldog új évet Ana! - ugrott a nyakamba a két lány, amint ajtót nyitottam.
- Te jó ég...Sziasztok! De rég találkoztunk! - mosolyogtam csodálkozva.
- Hát az biztos. - helyeselt Bonnie.
- Gyertek beljebb. Hát ez a mi kis kuckónk! - invitáltam be őket. 

Beléptek, de megálltak az előszobában.
- Nézzetek szét nyugodtan, mindjárt szólok Scottnak. Készítettem kaját és van egy üveg pezsgőnk is. Ünnepeljetek velünk! - mondtam nekik, de csak álltak ott és tekingettek egymásra.
- Baj van? - érdeklődtem a furcsa viselkedésüket látva.
- Izé...ti itthon ünneplitek az új évet? - kérdezte egy idő után Abbie.
- Gyertek inkább a Pretty Wallba! Ott lesznek az Örömrombolók is, meg fellép pár tuti banda! - ajánlotta Bonnie.
- Nem lányok, most nem megyünk. Scottnak pihenésre van szüksége. Tudjátok, volt a a sajnálatos eset a koncerten...
- Igen, hallottuk. - mondta Abbie és sajnálkozva össze néztek Bonnieval.
- Akkor tényleg nem jöttök? - szólalt meg egy percnyi néma csend után Bonnie.
- Most nem. De ti itt maradhatnátok egy kicsit, még korán van...
- Sajnos nem lehet Ana, állítólag teltház lesz és sietnünk kell, ha be akarunk jutni. Csak be akartunk köszönni. Bocs. Üdvözöljük Scottot! - indult az ajtó felé Bonnie.
- Szóval boldog új évet nektek,  meg minden. - mosolyodott el Abbie és kilépett Bonnie után a sötét lépcsőházba. Gyorsan villanyt kapcsoltam nekik.
- Nektek is lányok, majd beszélünk! - próbáltam mosolyogni, de kicsit rosszul esett, hogy így elrohantak. Egy pohár italra maradhattak volna. Megvártam, míg leérnek és amikor a lépcsőházi világítás kialudt, becsuktam az ajtót.
Mikor megfordultam, Scott állt közel velem szemben. Nem számítottam rá.
- De megijesztettél. - suttogtam.
Scott csak bámult rám.
- Itt voltak a barátnőid?  - kérdezte fura hangleejtéssel.
- Ja igen, de rohantak, még arra sem volt idejük hogy neked beköszönjenek. - húztam el a számat.
- Aha. - Scott még mindig érdekesen nézett.
- Mi van? Mi bajod? - kérdeztem értetlenül.
- Öltözz fel, elmegyünk a Pretty Wallba! - felelte komoly arccal Scott. 

Akkor vettem észre, hogy ő maga már fel volt öltözve.