Menjünk fel hozzám !

Alig vártam már, hogy újra találkozzak vele, de el kellett telnie pár napnak, míg itthon is szóba mertem hozni hogy esetleg újra elmennék a "táncestre". 

Apám természetesen kikattant, hogy mindig csak csavargok és nem is engedett egy könnyen el, csak úgy ha a legutolsó busszal hazajövök. Persze beleegyeztem, mert csak így láthattam Scottot.
A délutáni busszal mentünk. A Pretty Wall zárva volt, de Nicky ott üzletelt és mondta hogy a fiúk a próbateremben vannak. Meg is adta a címet, így jutottunk el egy külvárosi garázsba. 
A szinte üres helyiségben zenélt az együttes a próbák során. Mikor beléptünk, már nagyon hevesen vert a szívem, de hiába mert Scott nem volt ott.  Csak pár szék, sörösüvegek meg pizza. 
- Hé, hát ti? - kérdezte meglepve a gitárja mellől Heath.
- Nicky mondta, hogy itt vagytok! - ült le az egyik székre Abbie.
Doug rám nézett és idiótán vihogni kezdett.
- Te sem vesztegeted az időt! - röhögött.
- Mi van? Nem értem...- dadogtam.
- Doug közel jött hozzám és belekiáltott a képembe.
- És mesélj...milyen érzés elvenni valakinek a szüzességét?
Forró lett az arcom. Abbie meg Bonnie összesúgtak. 
- Ki sem néztük volna belőled...- tette még hozzá Robbie.
Vettem egy nagy levegőt, így sikerült megőriznem a hidegvéremet.

- Rossz az infód Doug. Már volt nővel, egyszer.
- Ja, volt itt egy csaj tavaly, de csak szerencsétlenkedett vele. De te aztán nem hagytad parlagon a gyereket mi?!- feszítette tovább a húrt Doug. 
- A lányok mondták el? 
- Fenét! Erre ébredtem fel múltkor Nicky-nél. Csak ti lehettek olyan hülyék, hogy nyitott ajtónál dugtok! - legyintett Doug.
- De perverz! - kiáltott fel Bonnie.
Ekkor lépett be Scott. Akkorát dobbant a szívem, hogy szinte fájt. De nem mertem semmit sem szólni. Scott is észre vett, de szinte átnézett felettem és ez keserűen hatott rám.
- Á, itt van a kibaszott hősszerelmes! - fogadta Doug.
- Ó, te sexgép! - toldotta meg Heath gúnyosan nevetve.
- Pofa be! - vágott a szavukba Scott.
- Oké zárjuk le a szégyenletes témàt. Csak hogy idemásztál és végre próbálhatunk. - morgolódott Robbie.
Scott nem reagált semmit, kedvetlenül elővette a gitárját a sarokból, majd elnyomta a cigijét. Kissé fagyos volt a légkör. 

Nem szólt hozzám, nem is köszönt. Talán nem is akar már semmit. Talán tényleg csak egy drogos élmény voltam neki. Ennyi, kész, vége. Az érzés teljesen lebénított. Abbie és Bonnie is ledöbbentek. De nem akartam mutatni, hogy mennyire rosszul esik ez, és inkább a zenére figyeltem. A három akkordos, egyszerű, érdes és szókimondó dalokra. A mi zenénk volt, rólunk szólt. Hogy az élet milyen szar, a kormány örökös kicseszéseiről, hogy milyen kiégettek vagyunk...
Volt valami nagyszerű az Örömrombolókban. Csiszolatlan gyémántok voltak. 
Besötétedett, mire a fiúk befejezték a zenélést.
- Ez őrületesen csúcs volt! - lelkesedett Bonnie.
- Punks not dead! - vihogtak Heath és Robbie.
- Ma is felléptek valahol? - kérdezte Abbie.
- Ma nem, viszont holnap intézzük Nickyvel a lemezfelvételt. - válaszolt Doug.
- Hú, az menő! Vigyetek el! - nyávogott Bonnie kislányosan vékony hangot kiadva.
Doug lenézően legyintett.
- Kizárt. Bukszákat nem viszünk !
- Viszont most megihattok velünk valamit, ha jók lesztek. - mondta még.
- Oké, naná! - vágták rá egyszerre Abbie és Bonnie.
Összeszedelődzködtünk hát. Én is mentem volna, de az ajtóban Scott megfogta a karomat. Meglepve néztem rá.
- Menjünk fel hozzám! - kérte.
- Jó...- bólintottam.

Akinek mindent elmondhatok

Aznap este vendég érkezett hozzánk. A nagymamám, Eve. Vacsorára jött és mivel elszaladt az idő, éjszakára is nálunk maradt.
Imádtam a nagyit. Megértő és kedves volt, mint egy vérbeli nagymama. Tizennégy éve élt nagyapám nélkül, s csak mi, na meg az öreg macskája Sammy maradt neki.
Amint lekoptattam Jessicát és Kennyt, egyből a nagyihoz mentem. Igazi elegáns, tiszteletet parancsoló idős hölgy volt. Drapp hálóingjében és ezüstös hajával olyan volt, mint maga a királynő.
- Nem zavarok nagyi? - kérdeztem, amint beléptem.
- Persze hogy nem zavarsz, gyere csak Ana! - hívott be barátságosan nagyikám.
Leültem az ágy szélére.
- Olyan szótlan voltál egész vacsora alatt. Csak nincs valami baj? - érdeklődött, kedvesen megsimítva a vállamat.
- Nem, dehogy is, minden rendben! - tiltakoztam hevesen.
- Hogy van Jacob McName? Ő a barátod nemde?
- Nem! Még csak az kéne! De az az igazság, hogy megismertem valakit...- mondtam gyorsan.
- Igazán? Kíváncsi a tettél! - vágott közbe a nagyi.
- Szóval...ő egy igazán nem mindennapi fiú. Zenész és Scott a neve. Nemrég ismerkedtünk meg!
Nagyim arcán érdeklődés jelent meg.
- Nocsak. Mesélj még róla!
Hirtelen nem tudtam mit mondani. Hiszen valójában semmit sem tudtam Scottról. Fogalmam sem volt, hány éves, hol lakik, mit szeret és mit nem. Csak azt tudtam, hogy tegnap éjjel együtt voltunk és ez számomra nem csak egy egy éjszakás kalandot jelentett. Valami mást. Ami sokkal-sokkal több.

- Apáék ki fognak dobni, ha meg tudják hogy nem Jacob McName-el barátkozom. De hát mit csináljak? Jacob sosem volt az esetem. Túl steril, igazi jó gyerek. Éltanuló, a lányos anyák álma. Scott épp az ellentéte. Vad és féktelen...
- Ugyan, Ana! Ne törődj azzal, mit mondanak apádék ! Nem olyan időket élünk, hogy a szülők határozzák meg a gyermekük kivel legyen jóban! Ha szereted azt a fiút, már pedig úgy látom, odáig vagy érte, merj bele vágni!
El sem tudtam mondani, milyen jól esett a nagyi támogatása.
- Olyan jó, hogy vagy nekem, drága nagyikám!-öleltem meg.
Nem tudtam, mikor láthatom ismét Scottot, hisz aznap délután csak úgy eljöttem, minden egyeztetés, cím vagy telefonszám csere nélkül.
Scott kikísért a buszmegállóba és míg fel nem szálltam, velem maradt. Integettem neki és ő is intett. Sokáig néztem a buszról, távolodó alakját, fekete ruháit és égnek álló haját. 

Aztán hazaértem és csak gondolkodtam az egészen. Sokszor végig gondoltam mindent, és egyre inkább kezdett tetszeni a dolog. Hideg bizsergés futott végig a hátamon, ahogy Scott Neelre gondoltam. 

De hogy lehet ez?! Hogy történhet meg olyan, hogy így beleszeretek valakibe a harmadik találkozás után? Sosem voltam hirtelen lázba jövő típus, a fiúk a tanulás miatt nem igazán fértek az életembe. Azért megfordultak ilyen-olyan srácok körülöttem. Nem sok, de volt néhány. Ám azok a titkos, pár hetes viszonyok, jóformán csak rövid és leginkább a szexről szóló fellángolások voltak. Most pedig állandóan Scott-on járt az agyam...

Beszéltem a lányokkal arról, hogy mi történt. Persze leesett az álluk mikor elmesèltem nekik, hogy én meg Scott...Nevetgéltek egy sort, de ígérték hogy titok marad.

Csakis az éjszaka ?

Mikor felébredtem néma csend fogadott. Sehol senki, csak üres üvegek, cigicsikkek mindenhol. Kitámolyogtam a nappaliba, az asztalon a fehér pornak hűlt helye volt.
Hova tűntek a többiek?!
Sötét volt mindenütt, az óra 1/2 2-t mutatott.
A mosdóból ekkor csörömpölés hallatszott. Benyitottam és megtántorodtam a látottaktól.

Scott feküdt a földön, a WC előtt. Minden csupa hányás, a fecskendő, az öngyújtó a földön.
A fiú verítékben úszott és most valahogy máshogy mosolygott rám.
Nem hezitáltam, rögtön odaugrottam.
- Scott! Úristen...- dadogtam és a WC papírból egy keveset letépve megtörölgettem az arcát és a homlokát. Szó nélkül tűrte.
- A legjobb lesz, ha lefekszel ! - tanácsoltam neki.
Ő pedig minden egyéb reakció helyett megragadta a karom és magához húzott. Nem mondott semmit. De nem is kellett. A barna szemei fény nélkül, de mégis ragyogtak. Ismeretlen forróság csapott meg. És csak néztem őt én is. Közelről gyönyörű volt az arca. Sápadt, de mégis olyan tiszta. Scott pedig teljesen váratlanul megcsókolt.

Nem emlékszem tisztán, hogyan is kerültünk az ágyba. Csak azt tudom, hogy egyszerre sok dolog szabadult fel bennem. Tudtam, hogy nem kellene, mert egyáltalán nem helyénvaló valakivel ilyen rövid ismeretség után intim kapcsolatot létesíteni, ráadásul ittasan, de egyszerűen vágytam rá, akartam vele lenni. Még akkor is, ha másnap lehet, hogy elítélem magam mindezért.
- Voltál már lánnyal ? - kérdeztem tőle.
- Egyszer. - jött a tömör válasz és látszott, hogy szégyelli a tapasztalatlanságát.
Nem voltak illúzióim, azt hittem hogy a punkok durvák és erőszakosak. De ő megcáfolt mindent, amit eddig gondoltam. Félénk volt és készséges. Az egész együttlétünk fura volt. Ölelkezésekkel és csókokkal teli néhány perc, álom és ébrenlét, józanság és kábulat határán. Megfogalmazhatatlan volt.

Reggel, vagyis inkább hajnalban ébredtem. A fejem majd szét szakadt a másnaposságtól.
Mellettem Scott aludt. Végignéztem rajta. Egészen vékony alkatú volt, szinte már törékeny, a felsőteste tele volt kisebb - nagyobb vágásokkal. Az alkarjai, a mellkasa is.
Mindene...Talán a lelke is ?!
Már 1/4 6 volt. Úgy gondoltam, ha sietek, még elérem a legkorábbi buszt. Óvatosan kihajtottam a takarót, erre felébredt Scott és megfogta a derekamat. Kikerekedett szemekkel bámultam rá.
- Hova mész ? - kérdezte suttogva.
- Haza. Newheavenbe. - feleltem zavartan.

- Ne menj még ! - mondta Scott.
Nem hittem a fülemnek, erre végképp nem számítottam.
- Azt akarod hogy maradjak ? - kérdeztem, mint aki nem jól hall.
- Maradj ! - helyeselt Scott.
És én maradtam. A délutáni busszal mentem haza. És amint a szobámba értem, lerogytam az ágyamra.
- Oh, te jó ég ! Mi a fene van velem?! Szerelmes vagyok Scott Neelbe, az Örömrombolók basszusgitárosába ? - nevettem fel döbbenten a plafont bámulva.

Scott az őrült punk

- Kiadunk egy lemezt! - jelentette ki Robbie, amikor odaértünk hozzájuk.

- Hogy? De hisz ez remek! - kiáltott Bonnie és meghúzta Robbie sörét. 

Én kissé szédültem, ezért gyorsan levágódtam a lépcsőre.

- És mi lesz a címe? - kérdeztem.

- Azt még nem tudjuk. Valami jó kellene, például hogy előre bátrak, a faszfejek meg maradjanak maguknak! - vihogta Doug.

- Á, ez nem jó...- legyintett Heath.

- Olyan kell amiben van fantázia! - tette hozzá Nicky.

- Ebben van! - erősködött Doug és egy kővel megcélozta Nicky közelben álló kocsiját.

- A kocsim te seggfej! Te egy hülye vagy, egy idióta ! - dühöngött Nicky. Doug meg csak röhögött.

- Te kurva! - sziszegte a fogai között.

Bonnie eközben már Heath ölében ült, Abbie meg egymás után szívta a cigiket. Zsongott a fejem az alkoholtól.

Óvatosan Scottra pillantottam. A brit zászlót ábrázoló felső volt rajta. A  kezén egy csomó karlánc, a nyakában meg lakatok. Szótlanul ült szájában a cigarettájával. A biztos tűk meg - meg csillantak a fülében. Fekete, borzas haja még sápadtabbá tette. Ott ült közvetlenül mellettem, mégsem szólt hozzám egy szót sem.

- Örülsz, hogy kiadtok egy lemezt? - törtem meg végül a csendet. Rám nézett és kifújta  a füstöt.

- Igazság szerint nem érdekel! Nem a lemez érdekel ! - elutasító volt, de nem adtam fel, magam sem tudom miért, de kezdettől fogva őt találtam legizgalmasabbnak a bandából, így most próbáltam beszélgetni vele.

- De hisz sikeresek vagytok, kell a lemez!

- A barátod is ezt gondolja?

Teljesen vörös lettem. Biztos Jacobra gondol...Idegesített, hogy azt hiszi a fickóm.

- Nem a barátom! És egyébként azt gondolja hogy ti szarok vagytok! - jelentettem ki dühösen.

- Ki gondolja azt?! Az a kis bájgúnár? Leverjük a tetves fejét ! - ordított közbe Doug. 

Scott vállat vont.

- Ez is egy jelző. Elég sokan így gondolják és ha szarok vagyunk, az is jó. Mert legalább nem vagyunk semmik és sokan a szar dolgokat kedvelik. Azok, akiknek elegük van a jó fiús, nyálas zenékből ! Ők minden este a Pretty Wallban vannak.

- Hé Scott, állj üresbe, a mi zenénk nem szar! Maga a csúcs! - jelentette ki Doug.

Hirtelen nem tudtam mit mondani, ültem ott részegen Bonnie és Abbie vihogásának zajában. Scott párszor a szeme sarkából rám pillantott, aztán felállt és szó nélkül bement a klubba. Én meg ott maradtam.

Az ünneplés Nicky házában folytatódott tovább, jó sok piával és droggal. Az anyagot Robbie hozta, meg fecskendőket is. Csak ámultam, ilyen közelről még sosem láttam narkót. Ültem ott és néztem az asztalon lévő kábítószert, míg a többiek táncoltak. Megérintettem és bámultam az ujjaimra tapadt port.

- Kóstold meg! - ült le mellém váratlanul Scott. Gyorsan a ruhámba töröltem.

- Á, dehogy! Kihagyom!

- Akkor menj, foglald el magad, mint a kislányok...- legyintett.

- Rohadtul ne nevezz kislánynak! - fortyantam fel és nem esett jól, amit mondott.

- Miért nem ugrálsz te is mint a többiek? - kérdezte kissé cinikusan Scott.

- Te sem ugrálsz...- vágtam rá, mire Scott elmosolyodott.Gúnyos vigyor volt ez, nagyon gyerekes vigyor.

- Hány éves vagy? - kérdezte és rágyújtott.

- Tizennyolc. - feleltem.

- És mióta érdekel a punk?

- Egy ideje. És jól beszippantott. Nézem a tv-ben a zenei műsorokat. Láttam a nagyokat, a Clasht, a Sex pistolst. Jó bandák. Van bennük valami, ahogy bennetek is. Meg kell ezt mutatni a világnak és el kell kapni a lehetőséget, mert a siker az csak egyszer jön el!

- Nem érdekel a siker! Ezt nézd! 

Scott elém tartotta a csuklóját. Csupa vágás és heg. Elborzadtam.

- De...mi ez ?

- Megvágtam magam és még sokszor. Lehet, öngyilkos akartam lenni. - de ez a mondat inkább nekem szegezett kérdés volt, amit nem értettem.

- De hát miért és mi bajod van?

- Csak...mert ki akartam próbálni, hátha sikerül. Sose tudni. A legutóbbi koncerten élőben csináltam. Mindenki előtt és élvezték!

- Nálunk Newheavenben? - kérdeztem döbbenten. Scott bólintott. A gyomrom ugrott egyet.

- Te biztos hogy beteg vagy. - suttogtam.

- Megvágtam a mellkasomnál végig. A közönség amúgy is imádja a vért. A show része. A fájdalom különben sem árt...sőt, vicces és látványos!

- De itt a zene a lényeg nem? - a hangom elhaló volt. A víz kivert, ha csak a fröccsenő vérre gondoltam. Most az egyszer tudtam értékelni, hogy akkor este Jacobbal voltam. Scott elhajította a csikket és egyből egy másik cigire gyújtott.

- Van egy dalunk, Douggal közösen irtuk és közösen adjuk elő. A kormányt szidjuk, a sok segget a felső házban, az elbaltázott döntéseiket, vagy a családunkét. Én is énekelek benne. Kurvajó dal. És igaz is! Hiszen mit értünk el ezzel a kormánnyal ?!

- Csak nem politizálsz? - vontam fel a szemöldököm.

- Nem! Csak néha nagy a feszültség...

Scott szavába Abbie vágott, aki piás pohárral a kezében bukdácsolt hozzánk.

- Áh, végre itt vagy! - köszöntött vidáman.

- De Abbie, én eddig is itt voltam...

- És nem akarsz ezen változtatni? Na, gyere már Ana! Nicky csoda jó koktélt készített. Nem szabad kihagynod!

Nem akartam menni, érdekesnek találtam Scottot és a mondanivalóját. Izgalmasnak, ugyanakkor borzasztónak, de szívesen beszélgettem volna még vele. Erről. Vagy bármiről. Végre úgy éreztem, nem elutasító, hogy kicsit nyíltabb velem.

De Abbie elrángatott Nicky konyhájába, ahol végig ittam a repertoárt. Majd némi idétlenkedés után elaludtam a konyha asztalnál.

Elveszett pénztárca, unalmas nosztalgia buli és ismét Eastbourne-ban !

Reggel hasogató fejfájással ébredtem. A nap sápadt fényei megvilágították a szobát. Lassan kezdett derengeni, hogy hol voltam és mivel töltöttem az elmúlt órákat. Kikászálódtam az ágyból és a konyha felé mentem, ahonnan zajok szűrődtek ki. 
- Jóreggelt ! - vigyorgott rám Robbie. 
Ő, Heath, Doug, Abbie, Bonnie és Nicky az asztalnál ültek és màsnapossággal küzdve kávét ittak.
- Jóreggelt ! - nyúltam egy csésze kávé után én is.
- Látom kikészültél hercegnő. - bámult a képembe Doug provokatívan.

Nem cáfoltam meg.

- Micsoda éjszaka volt! - ordítozott tovább Doug. Úgy tűnt, elemében van.

- Hát ja, király volt. - nevetett össze Abbie és Bonnie.
- Viszont lassan mennünk kéne, még elérhetjük a 05:20-as buszt. - javasoltam halkan barátnőimnek a kávémat kortyolgatva.
- Igaz...az ősök hisztizni fognak, ha nem tépetünk haza hamarosan. - helyeselt Abbie.
Így a kávé után összeszedtük a cuccainkat és elindultunk a megálló felé.
- Jó volt mi ? - kérdezte Bonnie, amint a hajnali, néptelen utcán gyalogoltunk.

- Igen, eltekintve, hogy nagyon berúgtam.- vágtam rá.
- Mondtuk hogy jó fejek! Ugye megmondtuk ?! - Abbie sejtelmesen mosolygott, majd nekem szegezte a kérdést.
- És mondd...mi volt Scottal? Az ő ágyából másztál ki reggel, vagy nem?!
- Abbie! Tegnap túl részeg voltam mindenhez. Fáztam és nem volt hova feküdnöm, igy kerültem Scott mellé. Meg sem fordult a fejemben, hogy kezdjek vele, és különben is szerinte a szex unalmas hippi dolog! Te jó ég, láttatok már ekkora hülyét... - magyaráztam a lányoknak a tényállást, mire ők csak vihorásztak tovább.
A megálló előtt vettem észre, hogy nincs meg a tárcám. Lehet hogy Nickynél hagytam, de az is lehet hogy a Pretty Wallban esett ki a zsebemből.
- Lányok, elhagytam a pénztárcám, nem lenne gond, ha fizetnétek a jegyem?
- Hát persze, nem gáz! De nézd csak, ott jön Scott! - mutatott ekkor az utca túloldalára Abbie.
A srác egyenesen felénk igyekezett.
- Szia Scott! Na mizu? - érdeklődött Bonnie.
Scott beleszívott a cigarettájába és elővette a tárcámat.
- Ez a tiétek? 
- Az enyém. - feleltem.
Scott bólintott. Nem volt valami közlékeny. Most vettem szemügyre jobban, mármint nappali fényben. Sápadt volt és rosszkedvű. Fekete bőrkabátot viselt, a nyakában mindenféle lakatok, a fülében biztostű. Lopva ugyan, de tetőtől-talpig végig mért és én ettől libabőrös lettem.

- És hol találtad meg? - kíváncsiskodtam, mire ő csak a vállát vonogatta. Talán az ágyban maradt, amiben közösen feküdtünk az éjjel.
- Nem mindegy, fő hogy meglett. - mondta Bonnie.
- És oda is adod? - törtem meg a feszültnek nevezhető csendet. Erre Scott szó nélkül átadta a pénztárcámat. A busz pont ekkor állt meg előttünk. Felugrottunk rá.
- Köszönöm! - mondtam még Scottnak és a busz ajtaja becsukódott.
Otthon persze letoltak a késői hazatérésem miatt, így kénytelen voltam hazudni. Azt mondtam, hogy a tánc est olyan jó volt hogy elnéztük az órát, így lekéstük az utolsó buszt és Abbie nagymamájánál aludtunk az éjszaka. Elhitték. Én pedig gondolataimban újra éltem a fantasztikus koncertet.
Alig vártam, hogy újra elmehessek egy ilyen koncertre, de addig az unalmas Jacob Mcname-l kellett elmennem egy este a helyi klub nosztalgia estjére. Előre hányingerem volt. Jacob fűzöld öltönyben és barna nyakkendőben jelent meg. Szörnyen nézett ki. 
A klub, ahova mentünk meg dögunalom volt. Az 50-60-as évek zenéi, limonádé, wurlitzer meg sajtburger. Jacob egy ablaknál lévő asztalhoz ült le.
- Kérsz valamit inni? 
- Jó, igyunk valamit! - egyeztem bele, de csalódnom kellett.
- Cola vagy limonádé? - kérdezte Jacob.

Elég fancsali képet vágtam.
- Limonádé jó lesz! - mondtam beletörődve, mert tudtam, hogy Jacob beköpne ha alkoholt innék. 
Mikor Jacob elment italt kérni, váratlanul benyitottak az Örömrombolók. Nem hittem a szememnek. Azt hittem már meg sem ismernek, de nem így volt, mert észrevettek és oda is jöttek hozzám az asztalhoz.
- Hát te? Mit keresel itt? - kérdezte Doug.
- Izé...-jöttem zavarba.
- A régi raktáráruháznál kellene lenned, mint minden rendes embernek! - ripakodott rám Heath.
- Miért, mi van ott? - néztem rájuk értetlenül.
- Ott lépünk fel! - mondta Robbie büszkén.
- Bonnie és Abbie már ott vannak. Te nem jössz el? - érdeklődött Doug.
- Tényleg felléptek? Itt, nálunk? Tök jó! - mosolyodtam el. 
- Aha, szerintem is, na gyere te is, ne kéresd magad! - bólogatott Robbie.
- Ma nem. Nem egyedül vagyok. - árultam el halkan és a bárpult felé böktem, ahol épp Jacob kérte ki a limonádékat.

- Vele vagy? - nézett össze Scott és Robbie.
- Jártok, vagy ilyenek? - röhögött fel Doug.
- Nem, dehogy is! A szülei, meg az én szüleim jó barátok, együtt nőttünk fel. Ez csak egy szimpla baráti összejövetel. - mentegetőztem vöröslő fejjel, de elég gyengére sikerült.
- Fiúk, menni kéne...- jegyezte meg ekkor Heath és a kijárat felé mentek.
- Akkor biztos nem jössz? - nézett vissza rám Scott. Meglepődtem, mert legutóbb még nem nagyon érdekelte mit csinálok.
- Sajnos ma nem lehet. Majd legközelebb! Ja, és köszi hogy a múltkor vissza adtad a tárcámat.
Scott érdektelen tekintettel bólintott és előhúzott egy cigarettát.
- Gyerünk! Jó mulatást Ana! - mondta még és ezzel a banda, sörökkel felszerelkezve kivonult a klubból.
- Kik voltak ezek? Ugye nem kéregettek tőled vagy inzultáltak?!- lépett hozzám Jacob gyanakvóan.
- Persze hogy nem! Ismerem őket, haverok! - feleltem, kerülve Jacob felháborodott arckifejezését és éreztem nagyon hosszú este lesz ez a mai.
De kibírtam. És jutalomként, hétvégén a lányokkal ismét mehettünk Eastbourne-ba.
A buszról leszállva benyakaltunk egy kis töményet, így jól beállítva érkeztünk meg a Pretty Wallba. Az Örömrombolók koncert már lement, egy másik banda nyomta épp a zenét. Dougék és Nicky Prescott a bár háta mögött voltak és ünnepelték az újabb sikereket.

Kissé hideg fogadtatás majd buli és alkohol minden mennyiségben

- Hé, fiúk! Itt vagyunk, sziasztok! - kiáltott Bonnie.
- Bonnie, Abbie! Mizujs ? - lépett elő a füstből egy vörös égnek álló hajú gyerek. Rám pillantott.
- Hát ő kicsoda?
- Ana Riley, a barátnőnk. - felelte Abbie.
- Üdv! Doug Richardson. Mi vagyunk az Örömrombolók! Én vagyok a frontember! Ők meg itt a többiek, Heath Ferris- szólógitár, Robbie Taylor- dobok és Scott Neel- basszusgitár...
A sarokban, egy félhomályban fürdő asztalnál ültek a többiek. Heath egy vékony, szőke srác, Robbie egy majdnem tarkopasz, napszemüveges fickó és Scott aki fekete hajú, kócos és első látásra elég rosszkedvű volt.
Az asztalon cigaretta, italosüvegek és egy papírdobozban pizza. Doug lehuppant a székre.
- Gyertek lányok, egyetek pizzát!
- A mai koncertünk ütős lesz, kint tombol a tömeg ! - lelkendezett. Óvatosan körbepillantottam a szobában. A falak penészesek voltak, a függönyök sárgák a nikotintól. Egyáltalán nem volt szívderítő látvány,  sőt nyomasztónak hatott és ennek meggondolatlanul hangot is adtam.
- Elég lepusztult ez a hely...- jegyeztem meg halkan. 
Mind a négyen dühösen és támadólag néztek rám.
- Ha nem tetszik, minek jöttél ide? - mordult rám Robbie.
- Tehetsz egy szívességet! - mondta Scott.
Ekkor nyílt az ajtó. Egy harminc körüli, elegáns nő lépett be rajta.
- Nos fiúk, készen álltok?
- Igen! - vágta rá egyszerre Doug és Robbie.
- Lányok, ti mit kerestek itt? Ide nem lehet bejönni! - vett ekkor észre bennünket a nő.
- Ugyan miért és ki maga? - sandított rá Bonnie.
- Én a manager vagyok, Nicky Prescott. És ti? - kérdezett vissza a nő.
- Izé...a fiúk barátai lennénk - dadogta Abbie megszeppenve.
- Tényleg azok! Haverok! - helyeselt Robbie.
- És bírják a zenénket! - tette hozzá Heath.
- Mármint ez a kettő itt igen, de a harmadik picsa nem közénk való! - pillantott rám még mindig sértődötten Doug.

Kezdtem kellemetlenül érezni magamat. Nem akartam bunkó, sznob libának tűnni a beszólásom miatt és már bántam az egészet.
- Doug, szállj le a barátnőnkről, jó! Előbb ismerd meg utána alkoss véleményt! - ordította közbe Abbie.
Doug végigmért majd flegmán vállat vont.
- Oké...bocs...felejtsük el !
Kényszeredetten elmosolyodtam és bólintottam. Scott felvette a basszus gitárt és Doughoz lépett.
- Ideje indulnunk, kint mindenki őrjöng.
- Én is ezt mondogatom...- gyújtott cigire Nicky.
A fiúk a színpad felé igyekeztek otthagyva bennünket. Kínosan bámultuk egymást a lányokkal.

- Ha annyira a fiúk barátai vagytok, nézzétek meg őket élőben. Fantasztikusak ! - ajánlotta ekkor Nicky.
- Oké, ez klassz ötlet! - vette át az irányítást Bonnie.
A színpad előtt egy tűt sem lehetett leejteni annyian voltak. Színes hajú, fülbevalós fiúk és lányok. Ordításuk elnyomta szinte a zenét is. A bárpultnál ültünk le. Nicky rendelt mindannyiunknak egy italt, majd eltűnt egy öltönyös fazonnal tárgyalni.
- Na, Ana, milyenek? Hát nem édesek? - kérdezte Bonnie. Ezen nevetnem kellett. Mintha egy rakás kiscicáról beszélt volna.
A színpad felé sandítottam. Doug cigit kapott elő és rágyújtott, majd elkezdett beszélni.
- Na, ti seggfejek! Most megkapjátok!
Üvöltés fogadta a bejentést majd elkezdődött a koncert. Es a barátnőim nem hazudtak, ez Magy volt a punk! Tisztára mint a tv-ben! Mindenki ugrált, az együttes pedig csak úgy pengette a nyers, háromakkordos dalokat.

- Klasszak. - válaszoltam nagy sokára.
Bár kicsit még mindig rémisztő volt a tömeg és a bandatagok, ahogy félmeztelenre vetkőzve, teljesen leizzadva, söröket iszogatva ámulatba ejtik a fiatalokat. A rajongók még azt is elviselték, hogy Doug és Heath leköpdösték őket, Scott meg leöntött minden első sorban állót sörrel.
Körülbelül ötven percig voltak színpadon. Utána az öltözőbe mentek. Nickyvel mi is követtük őket. Az emberek ordítása még a zárt ajtón is behallatszott.
- Gratulálok srácok, jók voltatok! - mondta Nicky.
- Ti aztán nagy showmenek vagytok! - tette hozzá Bonnie.
- Tényleg jó bulit csaptunk! - ismerték el a fiúk kimerülten, de úszva a sikerben.
- Meg kell ünnepelnünk! Gyertek el hozzám! - ajánlotta mindenkinek Nicky.
Az órámra néztem. Az utolsó busz Newheavenbe 20 perc múlva megy. Ha lekéssük, csak reggel jutunk haza. De mivel Abbie és Bonnie nem adták jelét, hogy hazaindulnánk, én sem szóltam semmit.
Nicky kocsival vitt minket a házához. Hatalmas épület volt, rengeteg szobával. Nicky 6 éve vált el és ügyvéd férje befolyása révén kisfia sem maradhatott vele. Míg a férje az új feleségével nevelték a kisfiút, addig Nicky egyedül élt és egyetlen öröme a munkája volt, vagyis a bandák managelése.
A nappaliban ültünk le és Nicky szervírozta a jobbnál-jobb italokat. Ami nekem meg is ártott. Rövidesen szédülni kezdtem és kimondhatatlan álmosság vett erőt rajtam. De a többieken is. Abbie meg Bonnie is kókadozva feküdtek a pamlagon. Nicky is visszavonult már, Robbie, Heath, Doug és Scott szanaszét hevertek a nappaliban. Odabotorkáltam Scotthoz, aki egy földön lévő matracon húzta meg magát.
- Hé, lefeküdhetek ide?

- Mindegy mit csinálsz, csak hagyj békén! - jött a nem túl barátságos válasz, de meg sem mozdult.
Lefeküdtem hát a matracra. Elég hűvös volt, így Scott takarójából lehúzva betakaróztam. De nem vette túl jó néven.
- Mit akarsz? - nézett rám dermedt értetlenséggel.

- Csak betakarózni. Fázom! - dünnyögtem.
- De maradj nyugton! És nem szexelek veled! A szex olyan unalmas, hippi dolog.
Döbbenten pislogtam párat. Meg sem fordult a fejemben semmi ilyesmi. Hiszem nem is ismertem a fickót.
Nyakig magamra húztam a takarót.
- Jó ég, eszemben sincs veled bármit is csinálni! Főleg nem szexelni! - morogtam halkan és lehunytam a szemem.

Koncert ? Irány a város !

Előre kiépített mederben haladt az életem. A szüleim mindent megtettek ezért. És én is. Jó eredménnyel végeztem el a gimnáziumot és felvettek az egyetemre. Alig vártam, hogy ott üljek a sok okos ember között. Valamit én is tenni akartam a világért. Meg a családért is, hogy büszkék legyenek rám. Már el is terveztem mindent. Egyetem, aztán jó munkahely, család alapítás, boldog élet. A szüleim támogattak. Sőt, kicsit  túl is lőttek a célon, mert kinézték nekem Jacob McName-t. Te jó ég ! Ő és én gyermekkorunk óta ismertük egymást, de férjként nem tudtam elképzelni. Mindegy, ráhagytam a szüleimre ! Ez legyen a legkevesebb...

Akkor épp nem érdekelt a tervük, mert nyár volt. Az utolsó nyár, mielőtt egyetemre megyek. Ki akartam használni, egy igazi bulis nyarat terveztem, ahol nem bánok meg semmit. Semmit...Ha magamról kellett beszélni, sok érdekes dolgot nem tudtam említeni, itt születtem Newhaevenben, ebben a tenger parti városkában. A szüleim Michael és Deborah, üknagyanyám után neveztek el Anastaciának. Nem voltam soha sem oda a nevemért, ezért mindenki csak Anának hívott. Én voltam a legidősebb, mèg két testvérem született, Jessica és Kenny. Igazán átlagos, de boldog család voltunk. Én meg a jó kislány. Vagy olyasmi. Suli után különórák, énekkar, szakkör és könyvtár. Szóval nem lehetett rám panasz. Persze azért semmilyen téren nem voltam maradi, csak ezt a szüleim nem sejtették.  Bár a tanulás volt az első, és a drogot csak hírből ismertem, de azért volt pár szolidabb italozással töltött bulis estém. Figyelemmel kísértem a zenei irányzatokat is. A tv-ben minden péntek éjjel zenei műsor ment. Ott kerültek bemutatásra a legfrissebb zenék és zenekarok. A punkzene hódított. Szidták a rendszert, a kurvákat, az életet, a régi hippi mozgalmat meg kigúnyolták. Wow, ha apám látta volna, mit nézek tuti kinyírt volna. Ő mereven elutasította az ilyen dolgokat. Szerinte a punkok a drog és a züllés jelképei voltak. Nekem viszont tetszett ez a dolog, de csak úgy magamban imádtam. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is közöm lesz az ilyesmihez. Soha...

Aznap együtt vacsorázott a család. Anyámék áthívták Jacobot is. Ott feszített az olajzöld ingjében és a drapp mellényében. Jacob ugyanarra az egyetemre járt, ahova engem is felvettek, csak ő most fejezte be a másodévet.

- Én mondom Mr és Mrs Riley, az egyetemi évek a legcsodásabbak ! Már első év elején beíratkoztam a legjobb diák irodalmi klubba, a Gamma körbe ! - mesélte fellengzősen Jacob.

- Hallod Ana, ugye te is beíratkozol valamelyik szakkörbe ? - nézett rám anyám.

- Igen, anya. - bólogattam nem túl hitelesen.

- Én szívesen segítek Ana, ismerem már az egyetem minden titkát ! - ajánlkozott Jacob.

- Azt nagyon megköszönnénk Jacob ! Ana a gólya évét kezdi most, elkél a segítség ! - helyeselt apám.

- Ezer örömmel ! - vigyorgott rám Jacob. 

Hirtelen elment az étvágyam.

Arra gondoltam, hogy hogy fog majd Jacob kiskutyaként utánam loholni az egyetemen és kirázott a hideg. Felálltam az asztaltól.

- Hát köszönöm a vacsorát ! - és a szobám felé indultam az emeletre. 

Anyám Jacobra nézett.

- Menj utána fiam ! - suttogott azért jól hallhatóan.

Egyszerűen szánalmas volt a szüleim túlbuzgó megmozdulása, hogy engem meg Jacobot össze hozzanak. Már az ötlettől is irtóztam. Persze Jacob masírozott utánam, s közben magyarázott.

- Ana, én már rég beszélni akartam veled, csak hát nem volt még rá megfelelő alkalom...

Benyitottam a szobámba, s az ágyra mutattam.

- Foglalj helyet! 

Jacob leült.

- Izé..klassz, hogy ugyanarra az egyetemre fogunk járni. A kolesz is jó hely, meg a menza is...valóban...Jól fogod érezni magad ! És én is a segítségedre leszek !

- Kedves tőled. - mondtam szűkszavúan.

- Szóval, az a helyzet, hogy is mondjam... nem jönnél el velem valamelyik este a helyi klubba? Élő zene lesz, jó kis nosztalgia zenékkel...

Mindenhez volt kedvem, de Jacob meghívásához nem. Idegesítő volt, ahogy évek óta utánam mászkált csorgó nyállal. Meg a jó kisfiús viselkedése és hogy be akart vágódnia családomnál. Nem akartam megbántani, de nagyon nem volt az esetem.

- Még nem tudom hogy érek rá. - tértem ki a válasz elől.

Jacob elkomorult.

- Gondolom, sejted, hogy tetszel nekem. És a szüleid is örülnének, ha együtt járnánk.

Épp mondani akartam, hogy a szüleim nem dönthetnek helyettem, mikor is lentről valaki a nevemet kiáltotta.

- Te hallottad? - néztem Jacobra.

- Mit? - kérdezte Jacob csodálkozva.

Válasz helyett kinyitottam az ablakomat. Két barátnőm, Abbie Barks és Bonnie Crew álltak a ház előtt.

- Hé Ana ! - intett Bonnie vidáman.

- Lányok, de örülök! Hát ti?

Jó pár napja nem láttam már őket és most igazi mentőövet nyújtottak nekem.

- Érted jöttünk ! Ráérsz ma este ? - kérdezte Abbie.

- Miért? Mi lesz ma este? - kérdeztem vissza.

- Bonnie, meg én átruccanunk Eastbourne-ba. Egy jó kis punk banda lép fel. Gondoltuk, velünk jöhetnél...

- Oké ! - vágtam rá habozás nélkül.

- Helyes ! Szedd össze a cuccaidat, itt várunk ! A busz 25 perc múlva jön ! - mondta Abbie.

Becsuktam az ablakot. Jacob értetlenül és rosszallóan bámult rám.

- Jól hallottam, elmész? A barátnőiddel ?

- Aha. Eastbourne-ba utazunk egy koncertre. - feleltem.

- Hát, lassan nekem is mennem kell ! A nosztalgia bulit gondold át, bízom benne, hogy eljössz és a szüleid is ezt szeretnék...

- Hát persze ! Na szia ! - csuktam be az ajtót amikor Jacob kiment és örültem hogy végre nem volt ott.

Kis idő múlva már a buszmegállóban szobroztunk a lányokkal. Szemelt az eső.

- Na és kik azok a híres punkok ? - kérdeztem, mivel fogalmam sem volt, barátnőim kiket szedtek össze az elmúlt időkben.

- Nagyon jó fejek ! Négyen vannak. - mesélte Bonnie.

- Múlt héten ismerkedtünk meg velük. Ők a Örömrombolók ! Csúcs tagok ! - lelkesedett Abbie.

- Hát jó...megnézem őket. De hova is megyünk pontosan ?

- A Pretty Wallba. Az egy tök jó klub, punkzenészek lépnek fel ! Ott aztán lehet vadulni ! - felelte Bonnie. 

Meglepve néztem rájuk és szkeptikus is voltam a kijelentéseiket illetően.

Punk együttes? Vadulás? Bonnie nagyon vallásos családból származott, Abbie szülei is elég szigorúak voltak. Gondolom nem is sejtették gyermekeik "titkos hobbiját". Szó se róla, az én őseim sem tudtak semmit a mai estét illetően. Azt mondtam hogy egy táncos estre megyünk. Néha muszáj hazudni. Fél óra múlva értünk Eastbourne-ba, ami kicsivel nagyobb város volt, mint ahol laktam. A buszmegállótól már nem volt messze a Pretty Wall. Piros tégla épület, az ajtó felett színesen villódzó betűk, a bejárat előtt sűrű tömeg. Ám Abbie és Bonnie könnyedén átvágtak rajta, nem győztem utánuk rohanni. A lányok rögtön balra fordultak egy kis folyosón. Úgy mentek, mint akik mindig is ide jártak. Kezdtem azt hinni, hogy nem viccelnek az új punk ismerőseikkel kapcsolatban.

A folyosó végén pedig benyitottak egy kis ajtón. Cigaretta füst csapott meg. Szinte égette a szemem.