Utazás előtti pörgés, Doug mocskos kis beszólásai, avagy a barát akkor is barát ha szar

Nagyon nagyon nagyon köszönöm drága kommentelőmnek, hogy írt. Örülök, hogy ha szívesen olvassa a történetet, én meg mindig szívesen veszem ha ír :)

Csak ültem ott leforrázva és Scott is komoly volt. Turné...nem kis időről volt szó, hetekről, hónapokról. Kitudja, hogy fogom bírni a hosszú egyedüllétet?! Most házasodtunk össze és máris el kell válnunk?! És Scott vajon bírni fogja e, hűséges marad, vagy megcsal az első alkalommal amint teheti? Tudtam, nem szép dolog ilyenekre gondolni és nem is akartam ezen agyalni, de féltékenységet éreztem és ezek a nem jó gondolatok állandóan a fejembe tolakodtak. Erőt vettem magamon, és nem mutattam ki, hiszen Scott egész lelkes volt és nem akartam ezt elrontani. Ezen kívül volt még valami ami félelemmel töltött el. Féltem, nehogy a turnén túlzásba vigye a drogozást. Mert nem hagyta abba, tartott ugyan kisebb szüneteket, de a heroin ott lappangott az életünkben alattomosan, mint egy nem kívánatos családtag. Hiába próbáltam Scottnak megemlíteni a leszokást, nem akart hallani róla, nem tartotta magát függőnek és ha ő maga nem akarta, nem tudtam beleerőltetni. Most meg itt lesz ez a koncert körút, idegen országokban, tőlem távol, egyedül a gondjaival, vállát nyomni fogja a turné súlya. Te jó Isten, csak nehogy meghaljon! Ezek és hasonló gondolatok keringtek a fejemben, de ezekről mélyen hallgattam. Mosolyogtam kívül, belül pedig sírtam a félelemtől. Nem akartam, hogy elmenjen! 

De nem tarthattam vissza az álmaitól. 
Hogy én és Scott külön leszünk jó ideig, annak Doug örült a legjobban. Az indulás előtti nap megjelent nálunk. Részeg volt. Elterpeszkedett a kanapén és megette a Marion készítette szendvicseket. 
- Összepakoltál már? - kérdezte teli szájjal.
- Igen. - felelte Scott.
- Öregem, el sem hiszem! Turnén az Örömrombolók. Olyan ez, mint valami kurva jó álom. És a legjobb bandákkal utazunk együtt. Ez a Dench nem is olyan gyökér, fasz, bájgúnár mint amilyennek látszik.
- Ja...- bólintott Scott.
- De mi van veled? Savanyú a képed. Miért nem örülsz? Róma meg Párizs mind ránk vár. Siker, pogózó tömeg, pia és pénz...meg drog...
A drog szóra összeugrott a gyomrom és kedvem lett volna Dougnak esni.
- Tényleg jó lesz. Gondolom...- nyúlt a cigiért Scott, de a doboz üres volt.
- Francba, elfogyott a cigaretta! Megyek és hozok! - Scott felpattant a kanapéról és az ajtó fele indult.
- Jó! És hozz italt is! - kiáltotta utána Doug. Nyomasztó csend lett. Idegesen feszengtem a széken. Nagyon nem szerettem Douggal kettesben lenni, főleg az esküvőmön történtek óta. Nem is akartam hozzá szólni, de ő persze megragadta az alkalmat egy kis szemétkedésre és odajött hozzám. Nem bírtam a közelségét. Szürke szakadt ing volt rajta és fekete nadrág, lángvörös haja és fagyosan kék szemei mindig arra ösztönöztek hogy felugorjak és elszaladjak. Hogy megfutamodjak...
- Mit akarsz? - kérdeztem halkan amint láttam, hogy bámul rám.

Doug hozzám hajolt.
- Te még hiszel a mesékben? - kérdezte gúnyosan.
- Tessék? - kérdeztem vissza.
- Azt hitted a kedvedért itt marad, vagy elvisz magával? Ugyan már...
- Semmit sem hittem. - suttogtam.
- Hát jobb is! Azt se gondold, hogy hűséges lesz. Szénné kefél egy csomó picsát és eszébe sem fogsz jutni. Egyik koncertet élőben közvetíti a televízió is. Egyenes adásban fogod végig nézni, hogy aláz majd le téged a sárga földig...
Ezek a mondatok úgy hatottak rám, mintha bedobtak volna egy égő máglyára. Nagy erőbe telt elérnem, hogy ne sírjam el magam, de tudtam, azzal csak Dougnak szereznék mérhetetlen örömet.
- Szánalmasak a beszólásaid Doug. Azt mondod a barátod, de nem ismered Scottot, ha ezt hiszed róla. Szeret engem. Szeret! De nem kezdem el magyarázni neked, mit jelent a szerelem. Te ilyet úgysem éreztél sosem. Talán csak magadat szereted, nem tudom...
- Azzal te csak ne foglalkozz, én kit szeretek. De az biztos, hogy Scott nem lesz az a felesége mellett ücsörgő, hű, papucsférj típus. Gondoskodom róla, hogy jól érezze magát a nagyvilágban...- Doug arcán átsuhant egy ördögi vigyor.
- Akármiben mesterkedsz, nem fogod elérni, hogy Scott meg én külön menjünk. Kevés vagy ahhoz...
- Csakugyan?! - vágott közbe Doug.
- Csakugyan. Majd meglátjuk ki nevet utoljára. A beszélgetést ezzel befejeztem! - mondtam tagoltan, szinte hidegvérrel és ott hagytam Dougot. Beviharzottam Scott szobájába és elő sem jöttem onnan, míg Doug el nem ment.  Nem akartam hogy igaza legyen, tudtam, csak úgy élem túl ezeket a heteket, ha feltétel nélkül bízom a férjemben, de a mondatok, amiket Doug hozzám vágott egész nap a fejemben motoszkáltak, aludni sem nagyon tudtam tőlük és amikor sikerült végre elaludnom, már hajnal lett. Arra eszméltem, hogy Scott ül az ágyam szélén. A holmijai az ajtó elé voltak rakva.
- Mennyi az idő Scott? - kérdeztem a szememet törölgetve.
- Mindjárt hajnali öt. Indulnom kell. A többiek a stúdió előtt várnak. - felelte Scott.
- Kikísérnélek de...
- Nem kell, maradj! Csak el akartam búcsúzni. Nem szerettem volna köszönés nélkül menni, hiszen elég sokáig nem leszek itt. Nem is tudom, lehet hogy rossz ötlet ez a koncert út. Talán nem kellene...
- Hé, ne mondd ezt! Ez a nagy lehetőség! Használd ki! Vár az utazó punk cirkusz! - mosolyodtam el, Scott is elmosolyodott, de egyikünknél sem sikerült valami őszintére.
- És te mit csinálsz addig míg újra nem jövök? - kérdezte Scott.
- Na aggódj, biztos el foglalom magam. Itt lesz a munka is és közben majd mindig rád gondolok. 
- Én is. Jelentkezem, meg ilyenek. - ígérte Scott és az ajtónál lévő csomagokra pillantott. Lassan menni készült.
- Kérlek Scott, figyelj rám egy kicsit! - komorodtam el. 
- Mondd...
- Csak annyi, hogy vigyázz magadra jó? Nem szeretném ha bajod történne. A kábítószerrel légy óvatos. Aggódom...jó lenne, ha már ismét itt lennél. - hadartam könnyes szemmel.
- De hiszen még el sem mentem Ana. - mondta halkan Scott. 
- Tudom. De ez nekem akkor is nehéz. Olyan nagy szükségem lenne rád, most hogy a kisbaba...Na de menj, nehogy elkéss. - kaptam észbe.

Scott gyorsan átölelt. Így legalább nem látta hogy egyre könnyesebb lesz a szemem. Alig akartam kibontakozni az öleléséből, mélyen beszívtam az illatát, hogy sokáig az emlékezetembe vésődjön. Aztán el kellett engednem. Az ajtóból még vissza nézett.
- A kurva életbe Ana! Nem csak neked nehéz! Nem érdekel ez az egész utazgatás, hidd el, maradnék ha kérnéd...