Menjünk fel hozzám !

Alig vártam már, hogy újra találkozzak vele, de el kellett telnie pár napnak, míg itthon is szóba mertem hozni hogy esetleg újra elmennék a "táncestre". 

Apám természetesen kikattant, hogy mindig csak csavargok és nem is engedett egy könnyen el, csak úgy ha a legutolsó busszal hazajövök. Persze beleegyeztem, mert csak így láthattam Scottot.
A délutáni busszal mentünk. A Pretty Wall zárva volt, de Nicky ott üzletelt és mondta hogy a fiúk a próbateremben vannak. Meg is adta a címet, így jutottunk el egy külvárosi garázsba. 
A szinte üres helyiségben zenélt az együttes a próbák során. Mikor beléptünk, már nagyon hevesen vert a szívem, de hiába mert Scott nem volt ott.  Csak pár szék, sörösüvegek meg pizza. 
- Hé, hát ti? - kérdezte meglepve a gitárja mellől Heath.
- Nicky mondta, hogy itt vagytok! - ült le az egyik székre Abbie.
Doug rám nézett és idiótán vihogni kezdett.
- Te sem vesztegeted az időt! - röhögött.
- Mi van? Nem értem...- dadogtam.
- Doug közel jött hozzám és belekiáltott a képembe.
- És mesélj...milyen érzés elvenni valakinek a szüzességét?
Forró lett az arcom. Abbie meg Bonnie összesúgtak. 
- Ki sem néztük volna belőled...- tette még hozzá Robbie.
Vettem egy nagy levegőt, így sikerült megőriznem a hidegvéremet.

- Rossz az infód Doug. Már volt nővel, egyszer.
- Ja, volt itt egy csaj tavaly, de csak szerencsétlenkedett vele. De te aztán nem hagytad parlagon a gyereket mi?!- feszítette tovább a húrt Doug. 
- A lányok mondták el? 
- Fenét! Erre ébredtem fel múltkor Nicky-nél. Csak ti lehettek olyan hülyék, hogy nyitott ajtónál dugtok! - legyintett Doug.
- De perverz! - kiáltott fel Bonnie.
Ekkor lépett be Scott. Akkorát dobbant a szívem, hogy szinte fájt. De nem mertem semmit sem szólni. Scott is észre vett, de szinte átnézett felettem és ez keserűen hatott rám.
- Á, itt van a kibaszott hősszerelmes! - fogadta Doug.
- Ó, te sexgép! - toldotta meg Heath gúnyosan nevetve.
- Pofa be! - vágott a szavukba Scott.
- Oké zárjuk le a szégyenletes témàt. Csak hogy idemásztál és végre próbálhatunk. - morgolódott Robbie.
Scott nem reagált semmit, kedvetlenül elővette a gitárját a sarokból, majd elnyomta a cigijét. Kissé fagyos volt a légkör. 

Nem szólt hozzám, nem is köszönt. Talán nem is akar már semmit. Talán tényleg csak egy drogos élmény voltam neki. Ennyi, kész, vége. Az érzés teljesen lebénított. Abbie és Bonnie is ledöbbentek. De nem akartam mutatni, hogy mennyire rosszul esik ez, és inkább a zenére figyeltem. A három akkordos, egyszerű, érdes és szókimondó dalokra. A mi zenénk volt, rólunk szólt. Hogy az élet milyen szar, a kormány örökös kicseszéseiről, hogy milyen kiégettek vagyunk...
Volt valami nagyszerű az Örömrombolókban. Csiszolatlan gyémántok voltak. 
Besötétedett, mire a fiúk befejezték a zenélést.
- Ez őrületesen csúcs volt! - lelkesedett Bonnie.
- Punks not dead! - vihogtak Heath és Robbie.
- Ma is felléptek valahol? - kérdezte Abbie.
- Ma nem, viszont holnap intézzük Nickyvel a lemezfelvételt. - válaszolt Doug.
- Hú, az menő! Vigyetek el! - nyávogott Bonnie kislányosan vékony hangot kiadva.
Doug lenézően legyintett.
- Kizárt. Bukszákat nem viszünk !
- Viszont most megihattok velünk valamit, ha jók lesztek. - mondta még.
- Oké, naná! - vágták rá egyszerre Abbie és Bonnie.
Összeszedelődzködtünk hát. Én is mentem volna, de az ajtóban Scott megfogta a karomat. Meglepve néztem rá.
- Menjünk fel hozzám! - kérte.
- Jó...- bólintottam.