Csakis az éjszaka ?

Mikor felébredtem néma csend fogadott. Sehol senki, csak üres üvegek, cigicsikkek mindenhol. Kitámolyogtam a nappaliba, az asztalon a fehér pornak hűlt helye volt.
Hova tűntek a többiek?!
Sötét volt mindenütt, az óra 1/2 2-t mutatott.
A mosdóból ekkor csörömpölés hallatszott. Benyitottam és megtántorodtam a látottaktól.

Scott feküdt a földön, a WC előtt. Minden csupa hányás, a fecskendő, az öngyújtó a földön.
A fiú verítékben úszott és most valahogy máshogy mosolygott rám.
Nem hezitáltam, rögtön odaugrottam.
- Scott! Úristen...- dadogtam és a WC papírból egy keveset letépve megtörölgettem az arcát és a homlokát. Szó nélkül tűrte.
- A legjobb lesz, ha lefekszel ! - tanácsoltam neki.
Ő pedig minden egyéb reakció helyett megragadta a karom és magához húzott. Nem mondott semmit. De nem is kellett. A barna szemei fény nélkül, de mégis ragyogtak. Ismeretlen forróság csapott meg. És csak néztem őt én is. Közelről gyönyörű volt az arca. Sápadt, de mégis olyan tiszta. Scott pedig teljesen váratlanul megcsókolt.

Nem emlékszem tisztán, hogyan is kerültünk az ágyba. Csak azt tudom, hogy egyszerre sok dolog szabadult fel bennem. Tudtam, hogy nem kellene, mert egyáltalán nem helyénvaló valakivel ilyen rövid ismeretség után intim kapcsolatot létesíteni, ráadásul ittasan, de egyszerűen vágytam rá, akartam vele lenni. Még akkor is, ha másnap lehet, hogy elítélem magam mindezért.
- Voltál már lánnyal ? - kérdeztem tőle.
- Egyszer. - jött a tömör válasz és látszott, hogy szégyelli a tapasztalatlanságát.
Nem voltak illúzióim, azt hittem hogy a punkok durvák és erőszakosak. De ő megcáfolt mindent, amit eddig gondoltam. Félénk volt és készséges. Az egész együttlétünk fura volt. Ölelkezésekkel és csókokkal teli néhány perc, álom és ébrenlét, józanság és kábulat határán. Megfogalmazhatatlan volt.

Reggel, vagyis inkább hajnalban ébredtem. A fejem majd szét szakadt a másnaposságtól.
Mellettem Scott aludt. Végignéztem rajta. Egészen vékony alkatú volt, szinte már törékeny, a felsőteste tele volt kisebb - nagyobb vágásokkal. Az alkarjai, a mellkasa is.
Mindene...Talán a lelke is ?!
Már 1/4 6 volt. Úgy gondoltam, ha sietek, még elérem a legkorábbi buszt. Óvatosan kihajtottam a takarót, erre felébredt Scott és megfogta a derekamat. Kikerekedett szemekkel bámultam rá.
- Hova mész ? - kérdezte suttogva.
- Haza. Newheavenbe. - feleltem zavartan.

- Ne menj még ! - mondta Scott.
Nem hittem a fülemnek, erre végképp nem számítottam.
- Azt akarod hogy maradjak ? - kérdeztem, mint aki nem jól hall.
- Maradj ! - helyeselt Scott.
És én maradtam. A délutáni busszal mentem haza. És amint a szobámba értem, lerogytam az ágyamra.
- Oh, te jó ég ! Mi a fene van velem?! Szerelmes vagyok Scott Neelbe, az Örömrombolók basszusgitárosába ? - nevettem fel döbbenten a plafont bámulva.