Elveszett pénztárca, unalmas nosztalgia buli és ismét Eastbourne-ban !

Reggel hasogató fejfájással ébredtem. A nap sápadt fényei megvilágították a szobát. Lassan kezdett derengeni, hogy hol voltam és mivel töltöttem az elmúlt órákat. Kikászálódtam az ágyból és a konyha felé mentem, ahonnan zajok szűrődtek ki. 
- Jóreggelt ! - vigyorgott rám Robbie. 
Ő, Heath, Doug, Abbie, Bonnie és Nicky az asztalnál ültek és màsnapossággal küzdve kávét ittak.
- Jóreggelt ! - nyúltam egy csésze kávé után én is.
- Látom kikészültél hercegnő. - bámult a képembe Doug provokatívan.

Nem cáfoltam meg.

- Micsoda éjszaka volt! - ordítozott tovább Doug. Úgy tűnt, elemében van.

- Hát ja, király volt. - nevetett össze Abbie és Bonnie.
- Viszont lassan mennünk kéne, még elérhetjük a 05:20-as buszt. - javasoltam halkan barátnőimnek a kávémat kortyolgatva.
- Igaz...az ősök hisztizni fognak, ha nem tépetünk haza hamarosan. - helyeselt Abbie.
Így a kávé után összeszedtük a cuccainkat és elindultunk a megálló felé.
- Jó volt mi ? - kérdezte Bonnie, amint a hajnali, néptelen utcán gyalogoltunk.

- Igen, eltekintve, hogy nagyon berúgtam.- vágtam rá.
- Mondtuk hogy jó fejek! Ugye megmondtuk ?! - Abbie sejtelmesen mosolygott, majd nekem szegezte a kérdést.
- És mondd...mi volt Scottal? Az ő ágyából másztál ki reggel, vagy nem?!
- Abbie! Tegnap túl részeg voltam mindenhez. Fáztam és nem volt hova feküdnöm, igy kerültem Scott mellé. Meg sem fordult a fejemben, hogy kezdjek vele, és különben is szerinte a szex unalmas hippi dolog! Te jó ég, láttatok már ekkora hülyét... - magyaráztam a lányoknak a tényállást, mire ők csak vihorásztak tovább.
A megálló előtt vettem észre, hogy nincs meg a tárcám. Lehet hogy Nickynél hagytam, de az is lehet hogy a Pretty Wallban esett ki a zsebemből.
- Lányok, elhagytam a pénztárcám, nem lenne gond, ha fizetnétek a jegyem?
- Hát persze, nem gáz! De nézd csak, ott jön Scott! - mutatott ekkor az utca túloldalára Abbie.
A srác egyenesen felénk igyekezett.
- Szia Scott! Na mizu? - érdeklődött Bonnie.
Scott beleszívott a cigarettájába és elővette a tárcámat.
- Ez a tiétek? 
- Az enyém. - feleltem.
Scott bólintott. Nem volt valami közlékeny. Most vettem szemügyre jobban, mármint nappali fényben. Sápadt volt és rosszkedvű. Fekete bőrkabátot viselt, a nyakában mindenféle lakatok, a fülében biztostű. Lopva ugyan, de tetőtől-talpig végig mért és én ettől libabőrös lettem.

- És hol találtad meg? - kíváncsiskodtam, mire ő csak a vállát vonogatta. Talán az ágyban maradt, amiben közösen feküdtünk az éjjel.
- Nem mindegy, fő hogy meglett. - mondta Bonnie.
- És oda is adod? - törtem meg a feszültnek nevezhető csendet. Erre Scott szó nélkül átadta a pénztárcámat. A busz pont ekkor állt meg előttünk. Felugrottunk rá.
- Köszönöm! - mondtam még Scottnak és a busz ajtaja becsukódott.
Otthon persze letoltak a késői hazatérésem miatt, így kénytelen voltam hazudni. Azt mondtam, hogy a tánc est olyan jó volt hogy elnéztük az órát, így lekéstük az utolsó buszt és Abbie nagymamájánál aludtunk az éjszaka. Elhitték. Én pedig gondolataimban újra éltem a fantasztikus koncertet.
Alig vártam, hogy újra elmehessek egy ilyen koncertre, de addig az unalmas Jacob Mcname-l kellett elmennem egy este a helyi klub nosztalgia estjére. Előre hányingerem volt. Jacob fűzöld öltönyben és barna nyakkendőben jelent meg. Szörnyen nézett ki. 
A klub, ahova mentünk meg dögunalom volt. Az 50-60-as évek zenéi, limonádé, wurlitzer meg sajtburger. Jacob egy ablaknál lévő asztalhoz ült le.
- Kérsz valamit inni? 
- Jó, igyunk valamit! - egyeztem bele, de csalódnom kellett.
- Cola vagy limonádé? - kérdezte Jacob.

Elég fancsali képet vágtam.
- Limonádé jó lesz! - mondtam beletörődve, mert tudtam, hogy Jacob beköpne ha alkoholt innék. 
Mikor Jacob elment italt kérni, váratlanul benyitottak az Örömrombolók. Nem hittem a szememnek. Azt hittem már meg sem ismernek, de nem így volt, mert észrevettek és oda is jöttek hozzám az asztalhoz.
- Hát te? Mit keresel itt? - kérdezte Doug.
- Izé...-jöttem zavarba.
- A régi raktáráruháznál kellene lenned, mint minden rendes embernek! - ripakodott rám Heath.
- Miért, mi van ott? - néztem rájuk értetlenül.
- Ott lépünk fel! - mondta Robbie büszkén.
- Bonnie és Abbie már ott vannak. Te nem jössz el? - érdeklődött Doug.
- Tényleg felléptek? Itt, nálunk? Tök jó! - mosolyodtam el. 
- Aha, szerintem is, na gyere te is, ne kéresd magad! - bólogatott Robbie.
- Ma nem. Nem egyedül vagyok. - árultam el halkan és a bárpult felé böktem, ahol épp Jacob kérte ki a limonádékat.

- Vele vagy? - nézett össze Scott és Robbie.
- Jártok, vagy ilyenek? - röhögött fel Doug.
- Nem, dehogy is! A szülei, meg az én szüleim jó barátok, együtt nőttünk fel. Ez csak egy szimpla baráti összejövetel. - mentegetőztem vöröslő fejjel, de elég gyengére sikerült.
- Fiúk, menni kéne...- jegyezte meg ekkor Heath és a kijárat felé mentek.
- Akkor biztos nem jössz? - nézett vissza rám Scott. Meglepődtem, mert legutóbb még nem nagyon érdekelte mit csinálok.
- Sajnos ma nem lehet. Majd legközelebb! Ja, és köszi hogy a múltkor vissza adtad a tárcámat.
Scott érdektelen tekintettel bólintott és előhúzott egy cigarettát.
- Gyerünk! Jó mulatást Ana! - mondta még és ezzel a banda, sörökkel felszerelkezve kivonult a klubból.
- Kik voltak ezek? Ugye nem kéregettek tőled vagy inzultáltak?!- lépett hozzám Jacob gyanakvóan.
- Persze hogy nem! Ismerem őket, haverok! - feleltem, kerülve Jacob felháborodott arckifejezését és éreztem nagyon hosszú este lesz ez a mai.
De kibírtam. És jutalomként, hétvégén a lányokkal ismét mehettünk Eastbourne-ba.
A buszról leszállva benyakaltunk egy kis töményet, így jól beállítva érkeztünk meg a Pretty Wallba. Az Örömrombolók koncert már lement, egy másik banda nyomta épp a zenét. Dougék és Nicky Prescott a bár háta mögött voltak és ünnepelték az újabb sikereket.