Kissé hideg fogadtatás majd buli és alkohol minden mennyiségben

- Hé, fiúk! Itt vagyunk, sziasztok! - kiáltott Bonnie.
- Bonnie, Abbie! Mizujs ? - lépett elő a füstből egy vörös égnek álló hajú gyerek. Rám pillantott.
- Hát ő kicsoda?
- Ana Riley, a barátnőnk. - felelte Abbie.
- Üdv! Doug Richardson. Mi vagyunk az Örömrombolók! Én vagyok a frontember! Ők meg itt a többiek, Heath Ferris- szólógitár, Robbie Taylor- dobok és Scott Neel- basszusgitár...
A sarokban, egy félhomályban fürdő asztalnál ültek a többiek. Heath egy vékony, szőke srác, Robbie egy majdnem tarkopasz, napszemüveges fickó és Scott aki fekete hajú, kócos és első látásra elég rosszkedvű volt.
Az asztalon cigaretta, italosüvegek és egy papírdobozban pizza. Doug lehuppant a székre.
- Gyertek lányok, egyetek pizzát!
- A mai koncertünk ütős lesz, kint tombol a tömeg ! - lelkendezett. Óvatosan körbepillantottam a szobában. A falak penészesek voltak, a függönyök sárgák a nikotintól. Egyáltalán nem volt szívderítő látvány,  sőt nyomasztónak hatott és ennek meggondolatlanul hangot is adtam.
- Elég lepusztult ez a hely...- jegyeztem meg halkan. 
Mind a négyen dühösen és támadólag néztek rám.
- Ha nem tetszik, minek jöttél ide? - mordult rám Robbie.
- Tehetsz egy szívességet! - mondta Scott.
Ekkor nyílt az ajtó. Egy harminc körüli, elegáns nő lépett be rajta.
- Nos fiúk, készen álltok?
- Igen! - vágta rá egyszerre Doug és Robbie.
- Lányok, ti mit kerestek itt? Ide nem lehet bejönni! - vett ekkor észre bennünket a nő.
- Ugyan miért és ki maga? - sandított rá Bonnie.
- Én a manager vagyok, Nicky Prescott. És ti? - kérdezett vissza a nő.
- Izé...a fiúk barátai lennénk - dadogta Abbie megszeppenve.
- Tényleg azok! Haverok! - helyeselt Robbie.
- És bírják a zenénket! - tette hozzá Heath.
- Mármint ez a kettő itt igen, de a harmadik picsa nem közénk való! - pillantott rám még mindig sértődötten Doug.

Kezdtem kellemetlenül érezni magamat. Nem akartam bunkó, sznob libának tűnni a beszólásom miatt és már bántam az egészet.
- Doug, szállj le a barátnőnkről, jó! Előbb ismerd meg utána alkoss véleményt! - ordította közbe Abbie.
Doug végigmért majd flegmán vállat vont.
- Oké...bocs...felejtsük el !
Kényszeredetten elmosolyodtam és bólintottam. Scott felvette a basszus gitárt és Doughoz lépett.
- Ideje indulnunk, kint mindenki őrjöng.
- Én is ezt mondogatom...- gyújtott cigire Nicky.
A fiúk a színpad felé igyekeztek otthagyva bennünket. Kínosan bámultuk egymást a lányokkal.

- Ha annyira a fiúk barátai vagytok, nézzétek meg őket élőben. Fantasztikusak ! - ajánlotta ekkor Nicky.
- Oké, ez klassz ötlet! - vette át az irányítást Bonnie.
A színpad előtt egy tűt sem lehetett leejteni annyian voltak. Színes hajú, fülbevalós fiúk és lányok. Ordításuk elnyomta szinte a zenét is. A bárpultnál ültünk le. Nicky rendelt mindannyiunknak egy italt, majd eltűnt egy öltönyös fazonnal tárgyalni.
- Na, Ana, milyenek? Hát nem édesek? - kérdezte Bonnie. Ezen nevetnem kellett. Mintha egy rakás kiscicáról beszélt volna.
A színpad felé sandítottam. Doug cigit kapott elő és rágyújtott, majd elkezdett beszélni.
- Na, ti seggfejek! Most megkapjátok!
Üvöltés fogadta a bejentést majd elkezdődött a koncert. Es a barátnőim nem hazudtak, ez Magy volt a punk! Tisztára mint a tv-ben! Mindenki ugrált, az együttes pedig csak úgy pengette a nyers, háromakkordos dalokat.

- Klasszak. - válaszoltam nagy sokára.
Bár kicsit még mindig rémisztő volt a tömeg és a bandatagok, ahogy félmeztelenre vetkőzve, teljesen leizzadva, söröket iszogatva ámulatba ejtik a fiatalokat. A rajongók még azt is elviselték, hogy Doug és Heath leköpdösték őket, Scott meg leöntött minden első sorban állót sörrel.
Körülbelül ötven percig voltak színpadon. Utána az öltözőbe mentek. Nickyvel mi is követtük őket. Az emberek ordítása még a zárt ajtón is behallatszott.
- Gratulálok srácok, jók voltatok! - mondta Nicky.
- Ti aztán nagy showmenek vagytok! - tette hozzá Bonnie.
- Tényleg jó bulit csaptunk! - ismerték el a fiúk kimerülten, de úszva a sikerben.
- Meg kell ünnepelnünk! Gyertek el hozzám! - ajánlotta mindenkinek Nicky.
Az órámra néztem. Az utolsó busz Newheavenbe 20 perc múlva megy. Ha lekéssük, csak reggel jutunk haza. De mivel Abbie és Bonnie nem adták jelét, hogy hazaindulnánk, én sem szóltam semmit.
Nicky kocsival vitt minket a házához. Hatalmas épület volt, rengeteg szobával. Nicky 6 éve vált el és ügyvéd férje befolyása révén kisfia sem maradhatott vele. Míg a férje az új feleségével nevelték a kisfiút, addig Nicky egyedül élt és egyetlen öröme a munkája volt, vagyis a bandák managelése.
A nappaliban ültünk le és Nicky szervírozta a jobbnál-jobb italokat. Ami nekem meg is ártott. Rövidesen szédülni kezdtem és kimondhatatlan álmosság vett erőt rajtam. De a többieken is. Abbie meg Bonnie is kókadozva feküdtek a pamlagon. Nicky is visszavonult már, Robbie, Heath, Doug és Scott szanaszét hevertek a nappaliban. Odabotorkáltam Scotthoz, aki egy földön lévő matracon húzta meg magát.
- Hé, lefeküdhetek ide?

- Mindegy mit csinálsz, csak hagyj békén! - jött a nem túl barátságos válasz, de meg sem mozdult.
Lefeküdtem hát a matracra. Elég hűvös volt, így Scott takarójából lehúzva betakaróztam. De nem vette túl jó néven.
- Mit akarsz? - nézett rám dermedt értetlenséggel.

- Csak betakarózni. Fázom! - dünnyögtem.
- De maradj nyugton! És nem szexelek veled! A szex olyan unalmas, hippi dolog.
Döbbenten pislogtam párat. Meg sem fordult a fejemben semmi ilyesmi. Hiszem nem is ismertem a fickót.
Nyakig magamra húztam a takarót.
- Jó ég, eszemben sincs veled bármit is csinálni! Főleg nem szexelni! - morogtam halkan és lehunytam a szemem.