Egy barnás-vöröses színű ház előtt álltunk meg. Scott benyitott a vaskapun és felment a lépcsőn. Követtem. Sötét kis előszobán haladtunk keresztül, majd egy szobába értünk. Csiricsáré tapéta, rikító rózsás terítő a kanapén. Scott elővett egy üveg piát és poharakat. Leült a kanapéra és én is leültem.
- Undorító mi? - kérdezte váratlanul.
- Micsoda?
- A házunk. Itt lakom. Az anyám meg én...
- Ő hol van most? - kérdeztem.
- Nem tudom...Talán éppen az aktuális szeretőjénél. - vont vállat flegmán Scott.
- És az apád? - érdeklődtem, de megbántam ezt a kérdést.
- Az apám meghalt. Kilenc éve. A mája vitte el, túl sokat ivott az öreg, talán megártott neki! - Scott összerezzent és úgy nézett ki menten elsírja magát. De inkább furcsán felnevetett és töltött az italból nekem. Ő maga csak úgy üvegből ivott.
Körbepillantottam a szobában. A nikotintól sárga falakon képek, amiken egy nő volt és két kisfiú. Egy másik képen egy férfi.
- Ő ott az édesapád? - mutattam a képre.
- Ja...John Neel. Hirtelen halt meg. Jó nagy szarban hagyott minket - így mondta anyám. Egész életünkben ilyen csórók maradunk. És így is halunk meg.
- Hacsak az Örömrombolókkal nem futtok világ sikerre. - vágtam közbe és bele kortyoltam az italba. Jó erős szesz volt, égette a torkom. Scott ivott még, aztán az üveget a földre tette és cigarettát keresett az egyik éjjeliszekrényben.
- Én csak azt hiszem el, hogy élünk, megdöglünk és közben lesütött szemmel, falhoz húzódva járunk mint a patkányok. Hogy az életünk egy nagy szar. Nekünk, az ilyen embereknek kibaszott egyszerű az élete. Esténként a tv előtt butulunk, a kocsmában isszuk el az eszünket vagy a hálószobában játszunk saját magunkal...
- De hisz Nicky Prescott pont most keres nektek stúdiót. A lemez elkészül! Doug, Robbie, Heath nagyon bizakodó. És te? Vagy csak akkor jó ha be vagy lőve?! - néztem egyenesen Scottra. Elkapta a pillantásom ő is. Leült a kanapéra és ölébe vette az italos üveget.
- Mi szegény emberek ilyen szép üresek vagyunk. Kábítjuk magunkat egy szebb életért. Ha józan és tiszta vagyok, minden nap a pokolban érzem magam! Minden átkozott, kurva nap ! Megnéznek az utcán, az ilyeneket megnézik. Kiutálnak maguk közül és suttognak rólam...
- De téged ez nem érdekel...- szóltam közbe, de Scott csak mondta tovább, mintha meg sem hallotta volna a szavaimat.
- Az egyik koncerten razzia volt. Vagy húsz zsaru és mind kábszert kerestek. Felforgattak mindent és könyékig túrkáltak a seggünkben. Ha meg mondjuk nekik, hogy geci fakabát szétvernek a rohadt gumi botjukkal! Megéri józannak lenni? Ha józanul mindig a pokolban vagyok?! - bámult rám Scott. Újra az italomba kortyoltam, szinte kiittam egy szuszra az összeset. Scott figyelte a mozdulataimat, majd hirtelen megszólalt.
- De a legutóbbi találkozásunkkor a mennyországban voltam.
Fülig vörösödtem. Istenem...Ilyen szépet rég nem mondtak nekem, vagy talán sose mondtak...
- Az apám meghalt. Kilenc éve. A mája vitte el, túl sokat ivott az öreg, talán megártott neki! - Scott összerezzent és úgy nézett ki menten elsírja magát. De inkább furcsán felnevetett és töltött az italból nekem. Ő maga csak úgy üvegből ivott.
Körbepillantottam a szobában. A nikotintól sárga falakon képek, amiken egy nő volt és két kisfiú. Egy másik képen egy férfi.
- Ő ott az édesapád? - mutattam a képre.
- Ja...John Neel. Hirtelen halt meg. Jó nagy szarban hagyott minket - így mondta anyám. Egész életünkben ilyen csórók maradunk. És így is halunk meg.
- Hacsak az Örömrombolókkal nem futtok világ sikerre. - vágtam közbe és bele kortyoltam az italba. Jó erős szesz volt, égette a torkom. Scott ivott még, aztán az üveget a földre tette és cigarettát keresett az egyik éjjeliszekrényben.
- Én csak azt hiszem el, hogy élünk, megdöglünk és közben lesütött szemmel, falhoz húzódva járunk mint a patkányok. Hogy az életünk egy nagy szar. Nekünk, az ilyen embereknek kibaszott egyszerű az élete. Esténként a tv előtt butulunk, a kocsmában isszuk el az eszünket vagy a hálószobában játszunk saját magunkal...
- De hisz Nicky Prescott pont most keres nektek stúdiót. A lemez elkészül! Doug, Robbie, Heath nagyon bizakodó. És te? Vagy csak akkor jó ha be vagy lőve?! - néztem egyenesen Scottra. Elkapta a pillantásom ő is. Leült a kanapéra és ölébe vette az italos üveget.
- Mi szegény emberek ilyen szép üresek vagyunk. Kábítjuk magunkat egy szebb életért. Ha józan és tiszta vagyok, minden nap a pokolban érzem magam! Minden átkozott, kurva nap ! Megnéznek az utcán, az ilyeneket megnézik. Kiutálnak maguk közül és suttognak rólam...
- De téged ez nem érdekel...- szóltam közbe, de Scott csak mondta tovább, mintha meg sem hallotta volna a szavaimat.
- Az egyik koncerten razzia volt. Vagy húsz zsaru és mind kábszert kerestek. Felforgattak mindent és könyékig túrkáltak a seggünkben. Ha meg mondjuk nekik, hogy geci fakabát szétvernek a rohadt gumi botjukkal! Megéri józannak lenni? Ha józanul mindig a pokolban vagyok?! - bámult rám Scott. Újra az italomba kortyoltam, szinte kiittam egy szuszra az összeset. Scott figyelte a mozdulataimat, majd hirtelen megszólalt.
- De a legutóbbi találkozásunkkor a mennyországban voltam.
Tele voltam kétségekkel, hátha hiba volt vele lefeküdni, de most ismét rám tört a szívdobogás és a heves vágy, hogy megcsókoljam. De nem tettem. Nem mertem.
- Köszönöm! - mondtam végül halkan.
Scott bólintott és gyorsan rágyújtott egy cigarettára.
Sokat beszélgettünk azon az estén. S fogyott az ital is. A cigaretta füst behálózta a szobát. Észre sem vettem és eltelt az idő. Scott anyja nem jött, így tényleg kettesben lehettünk. De nem történt semmi, Scott ült mellettem, szívta a cigiket, itta az italt. Ennyi. Valamikor éjfél után felálltam és készülődni kezdtem.
- Köszönöm! - mondtam végül halkan.
Scott bólintott és gyorsan rágyújtott egy cigarettára.
Sokat beszélgettünk azon az estén. S fogyott az ital is. A cigaretta füst behálózta a szobát. Észre sem vettem és eltelt az idő. Scott anyja nem jött, így tényleg kettesben lehettünk. De nem történt semmi, Scott ült mellettem, szívta a cigiket, itta az italt. Ennyi. Valamikor éjfél után felálltam és készülődni kezdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése