Koncert ? Irány a város !

Előre kiépített mederben haladt az életem. A szüleim mindent megtettek ezért. És én is. Jó eredménnyel végeztem el a gimnáziumot és felvettek az egyetemre. Alig vártam, hogy ott üljek a sok okos ember között. Valamit én is tenni akartam a világért. Meg a családért is, hogy büszkék legyenek rám. Már el is terveztem mindent. Egyetem, aztán jó munkahely, család alapítás, boldog élet. A szüleim támogattak. Sőt, kicsit  túl is lőttek a célon, mert kinézték nekem Jacob McName-t. Te jó ég ! Ő és én gyermekkorunk óta ismertük egymást, de férjként nem tudtam elképzelni. Mindegy, ráhagytam a szüleimre ! Ez legyen a legkevesebb...

Akkor épp nem érdekelt a tervük, mert nyár volt. Az utolsó nyár, mielőtt egyetemre megyek. Ki akartam használni, egy igazi bulis nyarat terveztem, ahol nem bánok meg semmit. Semmit...Ha magamról kellett beszélni, sok érdekes dolgot nem tudtam említeni, itt születtem Newhaevenben, ebben a tenger parti városkában. A szüleim Michael és Deborah, üknagyanyám után neveztek el Anastaciának. Nem voltam soha sem oda a nevemért, ezért mindenki csak Anának hívott. Én voltam a legidősebb, mèg két testvérem született, Jessica és Kenny. Igazán átlagos, de boldog család voltunk. Én meg a jó kislány. Vagy olyasmi. Suli után különórák, énekkar, szakkör és könyvtár. Szóval nem lehetett rám panasz. Persze azért semmilyen téren nem voltam maradi, csak ezt a szüleim nem sejtették.  Bár a tanulás volt az első, és a drogot csak hírből ismertem, de azért volt pár szolidabb italozással töltött bulis estém. Figyelemmel kísértem a zenei irányzatokat is. A tv-ben minden péntek éjjel zenei műsor ment. Ott kerültek bemutatásra a legfrissebb zenék és zenekarok. A punkzene hódított. Szidták a rendszert, a kurvákat, az életet, a régi hippi mozgalmat meg kigúnyolták. Wow, ha apám látta volna, mit nézek tuti kinyírt volna. Ő mereven elutasította az ilyen dolgokat. Szerinte a punkok a drog és a züllés jelképei voltak. Nekem viszont tetszett ez a dolog, de csak úgy magamban imádtam. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is közöm lesz az ilyesmihez. Soha...

Aznap együtt vacsorázott a család. Anyámék áthívták Jacobot is. Ott feszített az olajzöld ingjében és a drapp mellényében. Jacob ugyanarra az egyetemre járt, ahova engem is felvettek, csak ő most fejezte be a másodévet.

- Én mondom Mr és Mrs Riley, az egyetemi évek a legcsodásabbak ! Már első év elején beíratkoztam a legjobb diák irodalmi klubba, a Gamma körbe ! - mesélte fellengzősen Jacob.

- Hallod Ana, ugye te is beíratkozol valamelyik szakkörbe ? - nézett rám anyám.

- Igen, anya. - bólogattam nem túl hitelesen.

- Én szívesen segítek Ana, ismerem már az egyetem minden titkát ! - ajánlkozott Jacob.

- Azt nagyon megköszönnénk Jacob ! Ana a gólya évét kezdi most, elkél a segítség ! - helyeselt apám.

- Ezer örömmel ! - vigyorgott rám Jacob. 

Hirtelen elment az étvágyam.

Arra gondoltam, hogy hogy fog majd Jacob kiskutyaként utánam loholni az egyetemen és kirázott a hideg. Felálltam az asztaltól.

- Hát köszönöm a vacsorát ! - és a szobám felé indultam az emeletre. 

Anyám Jacobra nézett.

- Menj utána fiam ! - suttogott azért jól hallhatóan.

Egyszerűen szánalmas volt a szüleim túlbuzgó megmozdulása, hogy engem meg Jacobot össze hozzanak. Már az ötlettől is irtóztam. Persze Jacob masírozott utánam, s közben magyarázott.

- Ana, én már rég beszélni akartam veled, csak hát nem volt még rá megfelelő alkalom...

Benyitottam a szobámba, s az ágyra mutattam.

- Foglalj helyet! 

Jacob leült.

- Izé..klassz, hogy ugyanarra az egyetemre fogunk járni. A kolesz is jó hely, meg a menza is...valóban...Jól fogod érezni magad ! És én is a segítségedre leszek !

- Kedves tőled. - mondtam szűkszavúan.

- Szóval, az a helyzet, hogy is mondjam... nem jönnél el velem valamelyik este a helyi klubba? Élő zene lesz, jó kis nosztalgia zenékkel...

Mindenhez volt kedvem, de Jacob meghívásához nem. Idegesítő volt, ahogy évek óta utánam mászkált csorgó nyállal. Meg a jó kisfiús viselkedése és hogy be akart vágódnia családomnál. Nem akartam megbántani, de nagyon nem volt az esetem.

- Még nem tudom hogy érek rá. - tértem ki a válasz elől.

Jacob elkomorult.

- Gondolom, sejted, hogy tetszel nekem. És a szüleid is örülnének, ha együtt járnánk.

Épp mondani akartam, hogy a szüleim nem dönthetnek helyettem, mikor is lentről valaki a nevemet kiáltotta.

- Te hallottad? - néztem Jacobra.

- Mit? - kérdezte Jacob csodálkozva.

Válasz helyett kinyitottam az ablakomat. Két barátnőm, Abbie Barks és Bonnie Crew álltak a ház előtt.

- Hé Ana ! - intett Bonnie vidáman.

- Lányok, de örülök! Hát ti?

Jó pár napja nem láttam már őket és most igazi mentőövet nyújtottak nekem.

- Érted jöttünk ! Ráérsz ma este ? - kérdezte Abbie.

- Miért? Mi lesz ma este? - kérdeztem vissza.

- Bonnie, meg én átruccanunk Eastbourne-ba. Egy jó kis punk banda lép fel. Gondoltuk, velünk jöhetnél...

- Oké ! - vágtam rá habozás nélkül.

- Helyes ! Szedd össze a cuccaidat, itt várunk ! A busz 25 perc múlva jön ! - mondta Abbie.

Becsuktam az ablakot. Jacob értetlenül és rosszallóan bámult rám.

- Jól hallottam, elmész? A barátnőiddel ?

- Aha. Eastbourne-ba utazunk egy koncertre. - feleltem.

- Hát, lassan nekem is mennem kell ! A nosztalgia bulit gondold át, bízom benne, hogy eljössz és a szüleid is ezt szeretnék...

- Hát persze ! Na szia ! - csuktam be az ajtót amikor Jacob kiment és örültem hogy végre nem volt ott.

Kis idő múlva már a buszmegállóban szobroztunk a lányokkal. Szemelt az eső.

- Na és kik azok a híres punkok ? - kérdeztem, mivel fogalmam sem volt, barátnőim kiket szedtek össze az elmúlt időkben.

- Nagyon jó fejek ! Négyen vannak. - mesélte Bonnie.

- Múlt héten ismerkedtünk meg velük. Ők a Örömrombolók ! Csúcs tagok ! - lelkesedett Abbie.

- Hát jó...megnézem őket. De hova is megyünk pontosan ?

- A Pretty Wallba. Az egy tök jó klub, punkzenészek lépnek fel ! Ott aztán lehet vadulni ! - felelte Bonnie. 

Meglepve néztem rájuk és szkeptikus is voltam a kijelentéseiket illetően.

Punk együttes? Vadulás? Bonnie nagyon vallásos családból származott, Abbie szülei is elég szigorúak voltak. Gondolom nem is sejtették gyermekeik "titkos hobbiját". Szó se róla, az én őseim sem tudtak semmit a mai estét illetően. Azt mondtam hogy egy táncos estre megyünk. Néha muszáj hazudni. Fél óra múlva értünk Eastbourne-ba, ami kicsivel nagyobb város volt, mint ahol laktam. A buszmegállótól már nem volt messze a Pretty Wall. Piros tégla épület, az ajtó felett színesen villódzó betűk, a bejárat előtt sűrű tömeg. Ám Abbie és Bonnie könnyedén átvágtak rajta, nem győztem utánuk rohanni. A lányok rögtön balra fordultak egy kis folyosón. Úgy mentek, mint akik mindig is ide jártak. Kezdtem azt hinni, hogy nem viccelnek az új punk ismerőseikkel kapcsolatban.

A folyosó végén pedig benyitottak egy kis ajtón. Cigaretta füst csapott meg. Szinte égette a szemem.