Válaszfalak

- Hallo. - szóltam bele a készülékbe.
- Szép jó estét kislányom. - apám volt a vonal végén.
- Apa! - suttogtam és majdnem elsírtam magam.
- Ugye nem zavarok?
- Te? Dehogyis...- nyeltem a könnyeimet.
- Csak boldog új évet akarok kívánni. Azért most hívlak, mert mindjárt indulunk Hewitték szilveszteri partijára. - mondta apa.
- Az biztos jó lesz. És a többiek?
- Anyád az emeleten tollászkodik, a testvéreid meg a nappaliban nézik a televíziót.
- Értem. - mondtam és keservesen felsóhajtottam. Apám meghallhatta a hangomon, hogy valami nincs rendben.
- Jól vagy Ana? - érdeklődött aggódva.
- Persze...miért? - kérdeztem vissza meglepettséget színlelve.
- Csak olyan érdekes a hangod...
- Kicsit talán fáradt vagyok. De szerencsére mi itthon töltjük ezt az estét Scottal. Nézzük majd a tv-t, játszunk a macskánkkal és csendesen ünneplünk.- vágtam gyorsan apám szavába és igyekeztem a hangomba vidámságot csempészni, hogy ne fogjon gyanút.
- Akkor jó. Most le kell tennem, de boldog új évet nektek. - mondta apám.
- Nektek is apa  és jó éjszakát. - és letettem a kagylót. Épp időben, mert rám tört a vígasztalhatatlan sírás. Körbepillantottam a szobában, de Scott sehol sem volt. Még a bejárati ajtót is nyitva hagyta, olyan sietősen távozott. 

Scott tehát nem hallgatott rám, elment a Pretty Wallba, engem meg egyedül hagyott az év utolsó estéjén. 

Gyönyörű...
Hajnali negyed háromig vártam őt, közben megittam fél üveg pezsgőt, de Scott nem jött. A kanapén aludtam el végül.
Hát így indult nekem az 1979-es esztendő. Könnyek között, szomorúan, magányosan. Scott hajnali hat óra körül érkezett meg. Felriadtam, ahogy belépett a szobába.
- Ébren vagy?  - kérdezte halkan, szinte suttogva.
- Igen. - válaszoltam szűkszavúan. 

Nem akartam beszélgetni. Kiégettnek és csalódottnak éreztem magam. És kimerültnek. Annyira készültem, annyi fogadalmat tettem magamnak egy szebb jövőre vonatkozóan és úgy szerettem volna jól érezni magam kettesben a férjemmel. De mégis így ért az új év. Szótlanul felkapcsoltam a kislámpát. Gyér fény áradt szét a szobában.
- Boldog új évet Ana. - szólalt meg Scott és olyan volt a hangja, mint aki perceken belül elsírja magát. Mégsem éreztem sajnálatot iránta. Gúnyosan bólintottam.
- Az meglesz! 

Scott leült mellém az ágyra és rágyújtott egy cigarettára.
- Nem szúrtam be semmit, ha tudni akarod. Istenre esküszöm! Nem szegtem meg az ígéretemet, nem nyúltam a droghoz. Ittam pár pohárral és beszéltünk a további tervekről. Mert folytatom a zenélést, akárki akármit is mond. Az Örömrombolók az életem és te. De nem hagyom, hogy eltilts a barátaimtól és a punk zenétől. - mondta komolyan.
Örülnöm kellett volna, hogy nem kábítószerezett, de ehelyett megint csak mérhetetlen düh áramlott szét az ereimben.
- A barátok...világos...Folytasd ahol abbahagytad Scott. Sok sikert. - gúnyolódtam. Scott értetlen arccal bámult rám.
- Nem akartalak tegnap megütni. Nagyon megbántam. Nem is tudom mi volt velem tegnap. Én azt hiszem össze zavarodtam...- motyogta zavartan.
Fáradtan legyintettem. Nem volt kedvem hosszasan beszélgetni erről a témáról.
- Hagyd a francba! Már nem haragszom. - mondtam és persze hazudtam.
Mély sebeket hagyott bennem az a pofon, sosem hittem volna hogy meg meri ezt tenni. Először ütött meg, de erről én is tehettem. A félelem, hogy megint rossz útra téved kihozta belőlem a nem éppen szerethető énemet. Scott pedig ezt egy pofonnal "jutalmazta". 
Mit lehetett erre mondani? Megérdemeltem. Részben. De ez a dolog láthatatlan válasz falakat épített körém és nagyon nehezen tértem napirendre felette.
Scott tehát újra folytatta a zenélést, már másnap a garázsba ment próbálni a többiekkel együtt. Újra felcsendültek a régi dalok és Doug új szerzeményei.
Ám a sors váratlan fordulatot hozott, amit magam sem hiszek el, ha nem a saját fülemmel hallok. Munka után lementem a Pretty Wallba, mert gondoltam hogy Scott is ott van. Ott is volt, ahogy Robbie, Heath és Doug is. Nickyt várták, meg Victor Denchet, aki új turnéról és egy kislemezről akart tárgyalni velük. De csak Nicky jött, jó fél órás késéssel. 
Köszönés nélkül belépett, leült és rögtön cigarettára gyújtott.
- Neked is szia. - röhögött Heath.
De Nicky nem szólt semmit, némán fújta a füstöt és meredt maga elé. Sosem láttam így és valószínűleg a többiek sem, mert fura képpel méregették.
- Mi van veled Nicky? - kérdezte Robbie.
- Ezt nem hiszem el! - rázta a fejét elkeseredetten Nicky válasz helyett.
- Mit nem hiszel el?  Miről van szó? - kérdeztem kíváncsian.
- Ilyen nincs! - mondta Nicky bármi más reakció helyett.
- Hé Nicky észnél vagy? Nem tudom mit vettél be, de akármi is az, adhatsz nekem is... - vihogott Doug.
- Elárulnád miről van szó? - könyökölt az asztalra Robbie.
Nicky lassan ránk nézett és mint aki most ébredt fel hosszú álmából úgy pillantott körbe a helyiségben. 
- Képtelenség...- motyogta.
Az érthetetlen viselkedésétől hirtelen feszült lett a hangulat.
- Nicky cseszd meg, ne idegelj, mond már mi van! - csapott az asztalra Doug.
- És hol van Dench? Nem úgy volt hogy ketten jöttök?  - kérdezte Scott.
- Nem fogtok örülni...- szívott a cigijébe Nicky.
- Annak nem örülünk, amit most csinálsz. Ki vele, mi a jó élet van?! - morgott Heath.
Nicky vett egy nagy levegőt és kibökte.
- Hát jó...elmondom...Denchet lecsukták...