Újra !

Nicky viszont nem jelentkezett. A Pretty Wall közelébe sem jött. Doug és Heath megunták a várakozást és elmentek a házához, de nem volt otthon. Az egyik szomszéd azt mondta, hosszabb időre vidékre utazott. Így akart kibújni a dolgok alól ? Talán. Nem tudom...
Lassan elolvadt a hó. Januárt írtunk. Pénzzavarba kerültünk. Hogy ki tudjuk fizetni a számláinkat, túlórákat vállaltam az irodában és egyetem helyett is a munkahelyemen rohadtam. A fiúkra is nehéz idők jártak, így Doug a nevelő apja üvegházába ment besegíteni. Scott pedig jobb híján elment Heathal és Robbieval a kikötőbe dobozokat rakodni. 

A munkaidő hosszú volt, reggel 7-től este 7-ig, de Scott szinte sosem ért haza időben. Először csak órákat késett, később már éjszakákat is kimaradozott. 

Hétvégéken pedig mind együtt züllöttek a Pretty Wallban és a színpad előtt ugráltak olyan együttesek zenéjére mint a Kretének vagy a WeWee és a naplopók. Akik most nagyok voltak, de régebben ezek a fiatalok őrjöngtek az Örömrombolók dalaira. Hiába, a szerencse forgandó és mint egy pohár víz könnyen elfolyik...
Talán érzékelhették ezt a fiúk is, mert egyre inkább kezdték magukat sajnálni és elkeseredésükben az önpusztításba menekülni. Scott először csak részegen járt haza. De később, bármennyire is tagadni akarta, láttam az újra feltűnő, félelmetes jeleket, hogy ismét droghoz nyúlt. Láttam a szétszúrt vénákat a karján, láttam zavaros tekintetét és hallottam gyenge mentegetőzését, hogy ő nem szúrt be semmit. Pedig dehogyisnem....

Ismét, újra kábítószerezni kezdett !!! És ez a tény egyszerűen bénítóan hatott rám. Az a pár rövidke hét amíg tiszta volt, a megnyugvást jelentette nekem, de bele szokni sem volt időm a "normális" életbe, mert máris minden kezdődött előlről. Nem tudtam, hol csúszott ki a kezemből az egész, hol siklottam el egy gyanús részlet felett. És én nem tudtam mit is tegyek, kihez forduljak segítségért. Marion nem értett volna meg, szerinte Scott sosem volt narkós, tőle nem számíthattam volna semmire. A családom meg nem is sejtette ezt az egész heroin ügyet. A lányok tudhattak erről, vagyis gondolhatták, de őket lefoglalta az iskola. 

Magam maradtam tehát...És féltem...rettenetesen...

Dolgoznom kellett, többet is mint akartam, különben teljesen eladósodtunk volna. Nem volt időm kellően Scottra figyelni, aki előbb a basszus gitárját adta el, később pedig már mindent, ami neki valaha valamit is jelentett. Próbáltam visszatéríteni a helyes ösvényre, de nem érdekelték a szavaim. Többnyire el volt kábulva és fel sem fogta mit akarok. Értelmesen szinte alig beszéltünk, testi kapcsolat sem volt köztünk. Ha nagy ritkán Scott próbálkozott, már az elején befuccsolt a dolog. Ő akkor csak nézett rám meredt szemmel, majd ment is a fürdőszobába narkóért.
Kétségbe voltam esve, mégsem kértem segítséget senkitől, csak vergődtem az életünkben, mint a partra vetett hal. Őrjítő és tébolyító volt az egész.
A munka helyemen is kezdett még rosszabb lenni a helyzetem.Valaki valahonnan megtudta, hogy a férjem egy drogos punkzenész és persze szétkürtölte. Mindenki ezen csámcsogott az irodában. Láttam Rubyt, ahogy nagy beleéléssel pletykált rólam a munkatársaknak. Ruby mindig is utált engem és örömét lelte hogy alám tehetett. Én meg csak álltam ott és nem is tudtam hirtelen, hogy sírjak vagy nevessek. Egyiket sem tettem végül. Elfordultam és folytattam a munkámat, csináltam amiért fizetnek. Lassan belefásultam az egészbe. Tudtam mi a dolgom és tettem amit kell. Reggel felkeltem és délutánig dolgoztam. Ha lehetőségem volt bementem az egyetemre, aztán este mentem haza és a tv készülék előtt lestem Scott szerencsétlenkedéseit. Kész kabaré volt...egy siralmas kabaré...
Akármennyire is vissza akartam kapni azt a pár hét boldogságot, nem tudtam. Már nem lehetett...Valami elindult és csak száguldott lefelé. Lefelé a lejtőn...