Kirobban a düh és elcsattan egy pofon

- Dehogyis, én nem megyek...- hebegtem zavartan.
- Akkor egyedül megyek! - vágta rá Scott elszánt képpel.
- Nem megyek és te sem, pihenned kell! - kiáltottam dühösen.
- Pihenni? De mégis meddig? Hetek óta csak itthon fekszem és be vagyok zárva! Nem nekem való ez, te is tudod! Szeretnék lemenni a Pretty Wallba és találkozni Dougékkal, hallgatni a zenéket, beszélgetni, jól érezni magamat. Gyere te is velem! 
- Szó sem lehet róla! - ráztam a fejem.
- Kérlek! - Scott hangja kétségbeesetten csengett, de engem nem hatott meg, sőt még inkább feldühített.
- Nem és nem! Nem engedem, hogy megint drogozz! - jelentettem ki.
- Hogy jön ide a drogozás, eszembe sem jutott. Ana, könyörgök! Éjfélre itthon leszek! - kérte Scott.
De ez a könyörgés már csak hab volt a tortán és a düh elborította az agyamat.
- Lelépsz megint mi? Hát persze! Elegem van! Belőled, meg az átkozott punk stílusodból! Nem tudom, mit tegyek hogy elfelejtsd ezt az egészet! Lehet e rajtad segíteni, ha nem akarod?! - ordítottam teli torokból, de úgy hogy én sem ismertem magamra. 
Scott egy másodpercig döbbenten hallgatott, majd viszonylag higgadtan megszólalt.
- Tévedsz, ha azt hiszed beszúrok egy kis heroint. Végigcsináltam egy kibaszott nehéz elvonót, és kösz de jól elvagyok anyag nélkül is. Csak beszélni szeretnék a barátaimmal. Mit csináljak, hogy higgy nekem? Esküdjek az életemre? Vagy az anyáméra? 
- Az anyádat csak ne is említsd. Milyen anya az olyan, aki engedi, hogy a tizenéves gyereke ipari ragasztózzon?! Ja persze, ő akkor is épp kurválkodott valahol és tett rád jó magasról, meg Garyre is. És a haldokló apádra is. - vágtam vissza.
- Az anyámat hagyd ki ebből! - szólt emeltebb hangon Scott.
De én már nem érzékeltem a hangok közötti árnyalatokat, teljesen belemelegedtem és folytattam magamból kivetkőzve, ordítva.
- Dehogy hagyom! Kicsit ő is hibás ezért, nem gondolod? Ha régebben többet törődik veled, talán nem ide jutsz! De nem törődött, ezt te is jól tudod. És azt is, hogy moslék egy gyerekkorod volt! És miért? Mert Marion egy büdös kurva volt, aki folyton csak magával foglalkozott...
Scott agya talán itt borulhatott el. Eddig tűrt, de ebben a pillanatban megunta a hangoskodásomat és a szitkozódásaimat. Betelt nála a pohár.
- Hagyd abba!- kiáltotta és meglökött. Nem túl nagy erővel, de mivel nem számítottam erre, a padlóra estem.
- Mi az, véded az anyucikádat? - gúnyolódtam amint földet értem, erre ő felém térdelt és lekevert egy pofont, aztán a ruhámnál fogva megrángatott.
- Oké, minden az én hibám Ana! Ha szerinted kurvára elszartam ezt a kurva életet, akkor miért maradsz itt velem?! Miért?! - kérdezte.
- Te idióta kretén...- mondtam dacosan válasz helyett. 
Éreztem, hogy a szám felrepedt. Scott felállt a földről.
- Ezt akartad? - kérdezte remegő hangon és rágyújtott. 

Feltápászkodtam a földről. 

Sajgott a derekam és az arcom.
- Nem akartam én semmit...- legyintettem és a falnak dőltem. Szédülés fogott el, Scott ezt látva gyorsan hozzám lépett.

- Kérlek bocsáss meg! Igazad van, az anyám tényleg nem volt valami jó hozzám, de attól még az anyám. Hidd el, én sem értem miért szült meg. Ne haragudj...- és belém karolt.
- Nem haragszom, csak ne érj hozzám! - löktem el a karját magamtól és rezignáltan néztem magam elé. 
- Ana...- suttogta Scott, de félre toltam és a fürdőszobába mentem.
Nem tudom meddig voltam ott, csak álltam a tükörnél és folytak a könnyeim. Fájt valami belül, de beláttam őrülten viselkedtem. A düh olyanná tett, mint egy elmebeteg. Én nem vagyok ilyen! Nem kellett volna sértegetni Mariont, de egyik szó jött a másik után és nem gondolkodtam józanul. Csak hatalmas rettegés fogott el, hogy Scott ismét lemegy a Pretty Wallba és Doug elé teszi a kábítószert, aminek nem mond ellent. És az egész eddigi rémálom kezdődik előlről...
Istenem, milyen egy hülye liba vagyok én! 
De minden amit tettem, csak azért volt, mert annyira féltem Scottot. Féltem és szeretem. Annyit szenvedett, hogy tiszta legyen. Annyit szenvedtem én is vele együtt. Nem lehet, hogy megint megkísérti a drog világa...Márpedig ha lemegy a Pretty Wallba, akaratlanul is szembesül ezzel.
Gondolataimból telefoncsörgés ébresztett fel. Letöröltem az arcomról a könnyeket és a számról a vért.
- Majd én felveszem! - nyitottam ki a fürdőszoba ajtaját és a szobába siettem.