Vér

Persze nem az volt az utolsó adag heroin, és még csak nem is az utolsó előtti, vagy az az előtti. Minden ugyanúgy ment tovább a maga medrében, mintha a kérésem, könyörgésem Scott felé süket fülekre talált volna. Láttam szenved, kínlódik, hogy megfeleljen nekem, de rabja volt a szernek. Ha elmaradt a szokás lövés, használhatatlan volt. És a zenéhez jó közérzet, a maximum beleélő képesség kellett. Dougék nyomták is bele, na meg magukba a narkót. Így aztán őrült koncertek voltak a Pretty Wallban és a Strangersben. A helyi lapok tele voltak a klubok beli punk botrányokkal. Doug kezdett kicsit messzire menni. Egyik alkalommal például a koncerten meztelenre vetkőzött, máskor meg sörös üvegeket dobált a nézők közé, kis híján balesetet okozva. Szerencsére Scott nem kavart ilyesféle zűröket, a kompromittáló tv felvétel óta nem irányította magára a figyelmet. Ő elvolt a basszus gitárjával a színpad egyik szélén, akkor is ha vadul dolgozott benne az alkohol és a drog.
A botrányok és az újságok lehúzó cikkei ellenére az Örömrombolók szekere mind inkább beindult, a lemez elég jól fogyott és a koncerteken általában teltház volt. 

Abbie és Bonnie levelet írtak nekem, hogy már feléjük is átér a punk-őrület. Mikor elolvastam rövidke levelüket, melyből áradt az iskolás gondtalanság, elsírtam magam. 
Az én életem máshogy alakult. Teljesen! Igaz, a pénz többnyire jött, hol több, hol kevesebb, de én még mindig az irodában gürcöltem. Hogy gyűlöltem! De úgy éreztem, ha ott hagynám a munkahelyem és csak ülnék a négy fal között, megbolondulnék. 

Ha épp nem dolgoztam, általában otthon töltöttem a szabadidőmet. Haza telefonáltam, felhívtam a nagyit is és összejött egy beszélgetés apámmal, aki úgy tűnt már megbékélt, mert hívott hogy látogassak el hozzájuk, de egyelőre a rengeteg munkámra hivatkozva nem mentem. Nem voltam még elég erős ahhoz, hogy a szemükbe nézzek és bátran kijelentsem: igen jól érzem magam, boldog vagyok és nem bántam meg, hogy erre az útra léptem!
Scott a sok fellépés miatt későn járt haza, volt hogy csak reggel láttam és előfordult, hogy napokig nem tudtunk értelmesen beszélgetni, annyira ki volt ütve.

Drogozott. És én bárhogy próbáltam meggyőzni, falrahányt borsó volt! Csak bámult a képembe és néha gúnyosan, néha szomorúan elhúzta a száját. Mint aki örökre csatát vesztett...
Egyik éjszaka különös érzésre ébredtem. Véres volt az ágy, véres a kezem, a hajam, mindenem! Először nem tudtam honnan ez a sok vér, de aztán mikor villanyt gyújtottam, láttam hogy Scott orrából ömlik. Ő minderre nem ébredt fel, a kábítószertől teljesen öntudatlan volt. Először megkövültem a rémülettől, aztán elkezdtem teljes erőmből rázni a vállát.
- Ébredj fel! - ordítottam szinte magamon kívül.
De nem mozdult.
- Scott, nem hallod...- és kibuggyantak a könnyeim. Csak rángattam, hogy végre felkeljen. Nehezen, de kinyitotta a szemét. Értetlenül nézett rám.
- Mi történt?! 

Nem feleltem, válasz helyett a fürdőszobába siettem és szinte letéptem a falról a kör alakú tükröt. Scott elé tartottam és vártam a reakcióját. Jó ideig nem szólt, csak bámulta a saját véres tükör képét. 
- Meg tudod magyarázni? - suttogtam rekedten.
- Oh, a kurva életbe...- csóválta a fejét felelet helyett.
- Ennyi? Csak ennyi a véleményed Scott?! Felébredtem hogy minden csupa vér. Én is, te is, az ágy is. Mi a franc lett veled? Hát nem látod? Ez is a kábítószer! - csattantam fel idegesen.
- Nem hiszem...- vágott közbe Scott.
- Nem? Gondoltam, hogy neked más a véleményed! Nem veszed észre mi folyik itt? Hogy folyton lövöd magad és minden egyes adag közelebb visz a szakadék széléhez! Ahonnan már sem én, sem más, sem semmilyen erő nem hozhat vissza! Neked tényleg ez kell?! Vagy azt hiszed, hogy mert te punk zenész vagy, mentesít a haláltól? Mert a punkok, mint már sokszor mondottad, nem halnak meg! - gúnyolódtam. 
Scott pedig hallgatott. Ült az ágy szélén véresen, leszegett fejjel és hallgatott. Nem ordított vissza, nem mondott ellent, hallgatott mert tudta igazam van.
Aznap nagyon megijedtem, mintha megérintett volna valami sötét és komor világ, ami elől néha úgy gondoltam, nincs menekvés és elnyeli Scottot. Nagyon rossz és nyomasztó volt. De nem tudtam, hogy az igazi ijedtség majd csak ezután következik...