Gyűlölet és egyéb indulatok

Köszönöm szépen a kommentet :) És kellemes húsvétot mindenkinek !

Lakásunkon csengett a telefon egy késő este. Heath hívott és teljesen zavart volt. Először nem is értettem mit akar, Scottról dadogott meg valami kórházról. Sok időbe telt amíg kiszedtem belőle és fel is fogtam, hogy Scott kórházba került! Gyorsan össze szedtem magam és az éjszaka közepén rohantam a kórházba. Doug, Heath, Robbie és Nicky a folyosón álltak.
- Csakhogy jöttél...- sietett elém Nicky.
- Szia Nicky! Heath telefonált, de nem mindent értettem. Mi is van egész pontosan? - vágtam a szavába idegességtől remegő hangon.
Nicky körbenézett, de mivel egyik fiú sem vállalta magára hogy elmondja, belekezdett.
- Hát az úgy volt, hogy ma este a Pretty Wallban egy kicsit elszabadultak az indulatok. Talán sok ital fogyott és túl életszerűre sikeredett a koncert...és ami Scottot illeti...
- Mi történt vele, mond már! - kértem türelmetlenül.
- Megint azzal a jól bevált és igencsak látványos trükkel jött, de kissé eltúlozta. Rossz helyen, vagy túl mélyen vágott...- magyarázta Nicky.
Megfordult velem a világ. A falnak dőltem és éreztem, hogy tetőtől talpig leizzadok.
- Hé Ana, jól vagy? - hallottam a háttérből Robbie hangját, de nem is reagáltam rá.
- Én ezt nem tudom elhinni. Hányszor mondtam, hogy hagyja abba...- suttogtam válasz helyett. 
- De most mit izgultok? Most miért ez a nagy riadalom? Tuti volt! Ha láttad volna! Micsoda őrjöngés volt! És csak úgy fröcskölt a vér. Nagyot kaszíroztunk az egyszer biztos. - mondta Doug teljesen higgadt hangon, hanyagul az egyik ajtónak támaszkodva. 

Könnyes lett a szemem és elfutott a düh.
- Ez most komoly? Neked csak ez számít? Hát ember vagy te, Doug Richardson? Nem...te nem lehetsz emberi lény, ha ez neked szép és értékes és ebben is csak az anyagiakat nézed...- motyogtam magamból kikelve, miközben a könnyek makacsul folytak le az arcomon. 
- Ana, nyugodj meg! - csitított Nicky.
- Biztos minden rendben lesz Scottal. - biztatott Heath.
- Jaj Ana, ne nyávogj már, komolyan hánynom kell tőled... - fintorgott Doug.
- Szemét állat vagy, egy rohadék! Legszívesebben szembe köpnélek, de még arra sem vagy méltó! - üvöltöttem tehetetlenül, Nicky megfogta a vállamat és arrébb húzott. 
- Most már fejezd be Doug. - szólt oda Dougnak szigorúan, aki erre csak gúnyosan vigyorgott.
A hangzavarra dühösen elő jött egy orvos.
- Kérem, ha lehet, ne kiabáljanak, ne feledjék, egy kórházban vannak!- utasított minket rosszallóan, majd végig nézett rajtunk.

- Elnézést uram, nem lesz több ilyen. - mentegetőzött Nicky.
- Maga Scott Neel felesége? - kérdezte ekkor a férfi Nicky-t.
- Én vagyok! - léptem elő.
- Lenne pár perce asszonyom? - az orvos elindult a folyosó egy távolabbi részébe, az ablakok felé. 
- Persze! - vágtam rá és követtem.
- A nevem Dr. Henry Parker, én vagyok Mr. Neel kezelő orvosa. Ugye tisztában van vele, hogy a férje jól keresztbe tett magának...- pillantott rám az idős, ősz hajú orvos.
- Tudom...De ugye semmi komoly, doktor úr? - hajtottam le a fejem.
- Nézze Mrs. Neel...A vágásokat össze varrtuk, a sebet elláttuk. De lenne itt pár fontosabb dolog is. Ezek a önbántalmazó tettek egyértelműen kóros lelki folyamatokra utalnak, jót tenne a férjének, ha látná egy pszichológus. A másik, Scott drogfüggősége , amivel sürgősen kezdeni kellene valamit. A kórházban van rehabilitációs programunk, amivel elősegíthetjük a leszokást, de ezt a férjének is akarnia kell, ha nincs erre felkészülve, vagy az a véleménye hogy ő nem heroinista, sajnos nem tehetünk sokat.
- Kérem, segítsen nekem, hogy meggyőzzem Scottot, én már annyiszor próbáltam rávenni, hogy ne használjon kábítószereket...- vágtam kétségbe esve Dr. Parker szavába.
- Mi mindent megteszünk, viszont akarata ellenére a férjét nem tarthatjuk a rehabilitáción, a dologban neki kell meghoznia a döntést.  De nem feledje, ön sokat tehet, ha mellette áll...

Sóhajtottam egy nagyot.
- Értem...És bemehetek hozzá? - kérdeztem.
- Menjen csak. Ébren van és biztos örül a társaságnak! - bíztatott az orvos és egy másik kórterem felé vette az irányt.

Vissza mentem Nickyékhez.
- Na mit mondott a doki? - kérdezte Heath.
- Semmi vész. Túléli. - mosolyodtam el keserűen.
- És meglátogathatjuk? - pillantott rám Nicky.
- Igen. Menjünk be hozzá. - böktem a kórterem felé. 
- Na ugye, mit kellett itt hisztizni?!- rikkantotta Doug és elindult a többiek után Scott kórterme felé, de én elkaptam a pulóvere ujját.
- Várj egy kicsit, veled váltanék pár szót...
- Mi a faszt akarsz, te kurva? - nézett rám megvetően.
- Jól tudom, hogy te állsz az egész mögött. Hogy te adod Scottnak a kábítószereket, a jobb zenélés érdekében. Olyan hülye vagy, hogy nem látod, ezzel kinyírod a legjobb barátodat...
- Scott önálló, senki sem kényszeríti semmire sem, a drogozásra sem. Ő tudja, mi jó neki.
- Nagyon tévedsz, ha azt hiszed hogy végig nézem, hogyan gyilkolod meg Scottot! Most túl élte, de lehet hogy nem lesz legközelebb ilyen szerencséje! Nem hagyom hogy meghaljon! A férjem, szeretem őt! Úgy látom, ahhoz hogy megmaradjon súlyos árat kell fizetnie. Sose akartam ezt, de ha ez az ár abból áll, hogy vége legyen a zenei karrierjének, hát én véget vetek neki! - mondtam elszántan.
Doug a fejét rázta.
- Röhögnöm kell, hallod magadat idióta cafka? Scott előbb veri véresre a képedet, mintsem hogy kilépjen miattad a bandából! Minket több éves barátság köt össze, nagyon kevés vagy, hogy bármi ilyesmiben megakadályozd! 
- Kevés vagyok? Nem hinném...- ingattam a fejem.
- Nem fogja hagyni, hogy parancsolgass neki, te egy senki vagy...- mondta Doug.
- Ha én senki vagyok, akkor te mi vagy? Egy aljadék, egy patkány...- sziszegtem és éreztem hogy ezt nem kellene, de a vak gyűlölet Doug iránt elhomályosított minden józan gondolatot a fejemben.
Doug durván félre lökött.
- Na kopj le rólam! - és ezzel benyitott a kórterembe. 

Kezemet fájdalmasan tapogatva néztem utána, majd könnyeimet visszanyelve, a nyugalom hazug álarcát magamra véve léptem be Scotthoz.