- Hú, kurva hideg van! - toporgott Bonnie.
- Mikor jön már az a nyavalyás busz? - mérgelődött Abbie kezeit dörzsölgetve.
Álmos ábrázattal álltam a falnál. Scott mellettem nagyokat szívott a cigijéből, ő is fáradt volt, a szeme alatt sötét karikák.
- Megadhatnád a címed...- mondta váratlanul.
Meglepődtem.
- Egy pillanat...-keresgéltem a zsebemben, s végül, jobb híján, egy rágógumi papírjára írtam fel a címemet és a telefonszámomat. Scott eltette a zsebébe a papírt.
- Talán egyszer meglátogatlak.
- Milyen kedves! - mosolyodtam el és már láttam is apám milyen arcot vágna, ha Scottot megpillantaná.
- Vagy felhívlak, ha lesz rá pénzem. Nálunk, tudod már nincs telefon. Anyám azt hitte ingyen pofázhat, aztán meg nem bírta kifizetni.
Elnevettem magam. Scott olyan aranyos volt és olyan szép. Megragadó.
- Örülnék ha felhívnál, vagy ha esetleg eljönnél. - bólogattam.
A busz ekkor begördült a megállóba. A lányok elindultak helyet keresni és nekem is mennem kellett.
- Hamarosan újra találkozunk! - búcsúztam. Scott intett és elmosolyodott. Addig néztem őt a busz ablakából, míg csak kicsi fekete pont nem lett az alakjából.
Másnap nem mehettem sehova, mert családi hús sütést rendeztünk a kertben. Aznap öt titokzatos telefonhívást kaptunk. Háromszor anyám vette fel, egyszer a hugom és legutoljára én, de a telefonáló csak hallgatott a vonal végén, majd a hívás megszakadt.
Nem tudom miért, de úgy éreztem hogy Scott az, talán mondani akart valamit amit tegnap nem tudott, nem lehetett. Kitudja...
Nem is sejtettem, hogy a válasz azon az ominózus csütörtöki napont derül ki, amit valószínűleg sohasem fogok elfelejteni, és egetverő lesz!
Vacsora után voltunk, amire átjött Jacob is. Evés után felmentünk a szobámba. Jacob az egyetemi dolgokról magyarázott, én meg oda sem figyeltem, csak kifelé néztem az ablakon. Az utcán senki sem járt. Jacob beszélte a hülyeségeit, én pedig az ablakon kibámulva arra gondoltam, bárcsak történne valami, ami kihúzna ebből a langyos kertvárosi nihilből.
- Megadhatnád a címed...- mondta váratlanul.
Meglepődtem.
- Egy pillanat...-keresgéltem a zsebemben, s végül, jobb híján, egy rágógumi papírjára írtam fel a címemet és a telefonszámomat. Scott eltette a zsebébe a papírt.
- Talán egyszer meglátogatlak.
- Milyen kedves! - mosolyodtam el és már láttam is apám milyen arcot vágna, ha Scottot megpillantaná.
- Vagy felhívlak, ha lesz rá pénzem. Nálunk, tudod már nincs telefon. Anyám azt hitte ingyen pofázhat, aztán meg nem bírta kifizetni.
Elnevettem magam. Scott olyan aranyos volt és olyan szép. Megragadó.
- Örülnék ha felhívnál, vagy ha esetleg eljönnél. - bólogattam.
A busz ekkor begördült a megállóba. A lányok elindultak helyet keresni és nekem is mennem kellett.
- Hamarosan újra találkozunk! - búcsúztam. Scott intett és elmosolyodott. Addig néztem őt a busz ablakából, míg csak kicsi fekete pont nem lett az alakjából.
Másnap nem mehettem sehova, mert családi hús sütést rendeztünk a kertben. Aznap öt titokzatos telefonhívást kaptunk. Háromszor anyám vette fel, egyszer a hugom és legutoljára én, de a telefonáló csak hallgatott a vonal végén, majd a hívás megszakadt.
Nem tudom miért, de úgy éreztem hogy Scott az, talán mondani akart valamit amit tegnap nem tudott, nem lehetett. Kitudja...
Nem is sejtettem, hogy a válasz azon az ominózus csütörtöki napont derül ki, amit valószínűleg sohasem fogok elfelejteni, és egetverő lesz!
Pontosabban jönne Scott Neel és elvinne engem valahova. Messze innen, egy kietlen helyre, ahol csak ő és én vagyunk kettesben. Egyre jobban hiányzott, a gondolataim folyton körülötte kavarogtak és állandóan az arca villant be előttem, a szomorúan csillogó szemei, az a reményvesztettség, ahogy követte tekintetével a mozdulataimat amikor felszálltam a buszra.
Lehet hogy véletlen egybeesés, vagy a sors varázslatos játéka, de amikor erre gondoltam, a kerítésnél megállt egy alak. Felfelé nézett. Fekete haja és fekete ruhája volt. Közelebb mentem az ablakhoz és a szívem majd kiugrott a torkomon, ahogy a felismerés elhatalmasodott rajtam.
Lehet hogy véletlen egybeesés, vagy a sors varázslatos játéka, de amikor erre gondoltam, a kerítésnél megállt egy alak. Felfelé nézett. Fekete haja és fekete ruhája volt. Közelebb mentem az ablakhoz és a szívem majd kiugrott a torkomon, ahogy a felismerés elhatalmasodott rajtam.
Nem...ez nem hallucináció!
Scott állt a kerítésnél !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése