Emlékek

Wooow, kaptam egy kommentet (aminek örültem köszi,köszi,köszi), illetve kérdést a sztorit illetően. A történet kitalált, egy barátnőm szerint - aki olvasta - kicsit hajaz a Sid and Nancy c. filmre, de én ezt a meglátást nem osztom :S
Mivel azonban a szereplők, érzések, történések mindennaposak és egyszerűek, akár meg is történhetett valahol, valamikor...

Victor megegyezett a bandával, hogy jövő kedden fellépnek. A megrepedt ablakról egy szó sem esett. A nagy balhé után mindenki bepiált Nickynél. Kicsit jobb kedvem lett, de ezt néha beárnyékolta, hogy apám kitagadott. Olyan zavaros lett minden...
Eddig egy egyszerű és lány voltam, nagy-nagy álmokkal és tervekkel. Most meg én vagyok Rileyék fekete báránya.
Aki egy nap fogta magát és lelépett, otthagyva ezzel az egész eddigi életét. Hogy egy újat kezdjen...Egy teljesen újat...De ez az új élet nehezen akart beindulni és egyáltalán nem arra tartott, amerre én szerettem volna.
Késő este értünk Scottékhoz. Marion a sötét nagyszobában ült. Kezében cigi, az ablak előtti lámpa gyér fényénél látszott hogy sírt, szemfestéke el volt mosódva. 
- Megjöttetek? - nézett ránk és gúnyosan elhúzta a száját. 
- Meg. De te miért ülsz a sötétben? - Scott felkapcsolta a villanyt. 
- Vacsora a hűtőben! Egyetek! - mondta Marion válasz helyett és a hirtelen fénytől összehúzta a szemét.
- Nem vagyok éhes! Képzeld, ma lemezfelvételen voltunk és Doug megint a botrányt csinálta...
- Rohadtul nem érdekel! - vágott Scott szavába Marion rosszkedvűen.
Scottba karoltam és az ajtó felé húztam.
- Gyere Scott, anyukád most nem akar beszélgetni. -suttogtam.
- Mi bajod van ? - kérdezte Scott értetlenül.
- Nem is sejted te barom? A vesztedbe rohansz, mint a hülye bátyád! Megnősülsz te is és itt hagyod a várost, elhagysz engem...
- Mi a francról beszélsz...
- És a sikert is eltemeted. Egy báb leszel a feleséged kezében, egy gyárban végzed...Kár, hogy nincs több gyerekem! Kár, hogy Linda nem lehet velem! 
Marion kiszaladt a szobából és bezárkózott a fürdőszobába.
Scott leült a kanapéra és rögtön rágyújtott.
- Látod, ő sem tud belenyugodni a dologba, akárcsak az én szüleim. - mondtam kis idő múlva.

- Ez a nő egy hülye! - dohogott Scott.
- Ki volt az a Linda ? - kérdeztem.
- Linda a hugom volt. De nem emlékszem rá. Gary hat, én meg két éves voltam, mikor világra jött. Betegen született, csak öt hónapot élt. Nincs róla sok kép, ami meg van azt anyám elzárta a szekrénybe. Meg a ruháit is...
- Sajnálom ! Szörnyű lehetett neki, elveszteni a gyermekét. Úgy vettem észre, a bátyádat sem kedveli túlságosan. - állapítottam meg.
- Pedig régebben Gary volt a nagy kedvence. A mintagyerek! Jó tanuló volt, versenyeket nyert az iskolában, sokáig úgy tűnt lesz belőle valaki. Csak aztán össze találkozott ezzel a Jane nevű nővel. Elvette feleségül és azóta egy gyárban dolgozik hogy megéljenek. Ennek is már két éve... - merült el emlékeiben Scott.
- És most édesanyád úgy érzi, mintha megismétlődne mindez, kísérteties ! - sóhajtottam egy nagyot.
- Pedig egyáltalán nem hasonlít egymásra a két eset, kurvára de nem! Én meg Gary...ég és föld! Gary feladta az álmait Jane miatt, én maradok aki voltam....- Scott felállt a kanapéról és egy üveg italt vett magához. Jól meghúzta, aztán letette az asztalra.
- Délelőtt te is hazatelefonáltál. Ha visszacsinálnád az egészet...
- Nem! Én nem akarom visszacsinálni, csak beszélni akartam velük, de apám lecsapta a kagylót. Azt hiszem gyűlölnek engem. - vágtam Scott szavába. 

-Téged nem lehet gyűlölni, Ana...

Scott elmosolyodott. A fény halványan világította meg a szobát és a kevés világosságban Scott olyan sápadtnak tűnt. A kezén szét voltak szúrkálva a vénák. Mert nem csak ittunk Nickynél, ő be is lőtte magát. Utána végig nagyon csendes volt, most meg újra beszédesebb. Érdekes, ha többen vagyunk keveset beszél, de kettesben velem, mintha nyíltabb lenne.
- Nem bántad meg ? - kérdezte.