A nagyinál

- Micsoda baszott seggfejek! - dühöngött Scott.
- Á, hagyd, Dougék hülyék, ne törődj velük. - mondtam, hogy vigasztaljam.
- Olyan jó lenne egy kicsit elhúzni innen, új dolgokba vágni, más emberekkel lenni, néha már nem bírom őket. - morogta dühösen Scott.
- Ez amúgy nem rossz ötlet! - derültem fel.
- Micsoda? - nézett rám értetlenül Scott.
- Hát hogy más emberekkel legyünk, nekem is megfordult a fejemben. Holnap elmehetnénk például Newheavenbe...
- A családodhoz?! - vágott közbe Scott és elsápadt. Valami ismeretlen okból tartott a családomtól és mi tagadás én is.
- Nem, csak a nagymamámhoz mennénk el, ő is Newheavenben lakik. Szeretnélek bemutatni neki, mint a férjemet. Nos?
Scott a fémkorlátot bámulta.
- Tőlem...- mondta végül.
Másnap délután indultunk el a nagyihoz. A Newheavenbe tartó busz tömve volt. Azt vártam, hogy felbukkan egy ismerős, aki majd leszúr az erkölcstelen viselkedésemért meg ilyenek, de senki nem szólított le. 

Ültünk némán a buszon és én szívdobogást kaptam az ismerős tájaktól. Láttam a buszról a házunkat is. A vegyesboltot, ahol annyiszor megfordultam, a parkot ahol kislányként a családdal piknikeztünk. Egyszóval láttam az életemet. 

A végállomáson szálltunk le, onnan már csak tíz percnyire volt a nagyi háza, ahol mindig is élt, immáron tizennégy éve egyedül, csak a macskájával. De hiába kopogtam, nem nyitott ajtót. Aztán eszembe jutott, hogy ilyenkor mindig az idősklubban van bingózni, vagy a helyi templomi kórusban énekelni. Így hát leballagunk Scottal a tengerparta. A víz hideg volt, a part kihalt, nem járt arra senki. Sétáltunk a homokkal és kaviccsal borított parton, leültünk a stégre. Scott hozott italt, csendben iszogattunk és kora estére eljutottunk a berúgás szintjére. Scott hányt, nekem zsongott a fejem és színes karikák ugráltak a szemem előtt. Alig bírtunk menni, nagyokat nevettünk mikor a talaj kiment a lábunk alól. Ráadásként énekelni kezdtük az Örömrombolók dalait, az egész környék tőlünk zengett. A nagyi házhoz érve megpróbáltunk emberi külsőt ölteni, ami nem volt egyszerű. A sok eséstől tiszta homok lett a ruhám, a sminkem is elmázolódott. Scott sem festett túl rózsásan, leöntötte magát az itallal és sáros volt ő is. Úgy néztünk ki, mint két csöves. 

Az üvegeket eldobtuk és bekopogtunk. Rövidesen nyílt az ajtó és nagymamám állt velünk szembe.

- Nagyikám! - ugrottam azonnal a nyakába. Meglepődve tolt el magától.
- Anastacia, te jó ég...- motyogta.
- Bejöhetünk ugye?
Nagyi futó pillantást vetett a mellettem álló Scottra, majd kitárta az ajtót.
- Gyertek csak! 
Nagyi házában minden olyan volt mint mindig. A katonás rend, nagyapám képei mindenütt, Sammy az öreg macska, a kopott plüss fotelek és a giccses művirágok.
- Nagyi, ő itt Scott Neel. A férjem.- mutattam Scottra.
Nagyi elmosolyodott.
- Nagyon örülök fiatalember. Én Evelyn O'hara vagyok, de mindenki csak Evenek hív.
Scott félénken biccentett.
- Én is örülök...
- Üljetek le gyerekek. Teát? - kérdezte nagyikám.
- Ó nem, ma már nem! - tiltakoztam és hányingerem lett a tea puszta gondolatától is.
- Örülök, hogy végre erre jársz Ana. Szép kis felfordulást okoztál. Itt egy ideig sokan csak erről beszéltek. Gondolhatod...A szerelem elvette az eszedet te lány.- korholt nagyi.
- Azért az sem volt túl szép, amit apáék csináltak. Kitagadtak és még az esküvőmre sem jöttek el. Elég szarul esett nekem. Utálom a veszekedést és azt is ha megszabják az életemet. - háborogtam.
- Apád szörnyen ki volt bukva. Napokig haza sem jött, inkább plusz műszakokat vállalt, hogy ne kelljen a történtekkel szembe néznie. De érhető. Hisz aggódnak érted. Ahogy én is.
- De hát miért?! Úgy nézek ki mint akinek rossz a sora?! - fakadtam ki, mire a nagyi csak a fejét ingatta.
- Igazán nem tudom mit gondoljak. És te Scott? Ugye tegezhetlek fiam? Hogy jutott eszetekbe ilyen hirtelen összeházasodnotok? Az ilyesmit azért nem érdemes elkapkodni. - kérdezte nagymamám.
Scottra néztem. Piros lett az arca. Zsebébe süllyesztett kézzel ült a fotelben. Nagy nehezen szólalt meg.
- Jó együtt lenni Anaval. Nagyon jó. Ha nem házasodunk össze, talán nem maradunk együtt, hisz neki ott volt az egyetem és amúgy sem tudtam volna megtartani....
- Mondtam már hogy ez hülyeség! - szóltam közbe.
De Scott folytatta.
- Biztos hogy nem! Ki maradna mellettem? Az én züllött és keserű életemmel! Engem mindig is elkerültek a nők. És most van egy, aki itt van, őszintén szeret, nem engedhettem hogy elmenjen...
Nagyi meghatódva hallgatta Scott szavait.
- Jól tetted fiam.
Scott bólintott. Aztán csak hallgatott és a szemei furcsán csillogtak és nem csak az alkohol miatt. Előkapott egy szál cigarettát.
- Kimegyek rágyújtani. - mondta.
- Menj csak! - bólintott nagyi.
Amint Scott kiment közelebb húzódtam a nagyihoz.
- Ugye milyen aranyos fiú? Ugye milyen rendes ? És szeret engem! És én is őrülten szeretem! Még sosem éreztem így senki iránt! De apa begőzöl tőle és attól hogy ő punk. Pedig ha megismerné máshogy vélekedne. Scottból amúgy nagy sztár lesz, tudod meséltem már az Örömrombolók nevű együttesről. Na, ő a basszusgitáros. - locsogtam össze-vissza és szédült a fejem az italtól.
- Látom nagyon oda vagy Ana és nem kétséges Scott is imád téged....
- Na ugye...- mondtam fölényesen, ám nagyi közbeszólt.
- De sürgősen abba kellene hagynod az ivást. És neki is. Azt hitted nem veszem észre,  hogy részeg vagy?! Mióta megy ez már így? Úgy le vagy fogyva édesem. Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt, emlékezz szegény nagyapád is mennyit mondogatta és igaza volt. Ne tedd tönkre magad Anastacia!