Scott mesél

- Doug csak egy idióta. Savanyú neki a szőlő. Ő egy lázadó seggfej, érzelmek nélkül. Mindig is ilyen volt, szóval nem lep meg a viselkedése. - morgott Scott.
- Mintha féltékeny lenne. - jegyeztem meg.
- Lehet hogy az is! Együtt nőttünk fel, igazi szoros barátságban. Ugyanabba a vallásos iskolába jártunk. Padtársak voltunk...
- Wow...vallásos iskola...- mosolyodtam el.
- Az. Előbb őt rúgták ki, aztán engem. Csak az ő szüleinek volt pénze, így beíratták egy drága magán iskolába, ahol aztán nagy nehezen leérettségizett. Én meg nem.
- Erről sosem mondtál még semmit. - csóváltam a fejem.
- Mert nem tartottam fontosnak. Doug barátsága néha elég nagy kibaszás! Időnként idegesít hogy kisajátít. Hogy azt hiszi én is úgy szúrom el az életem, ahogyan ő. Hát nem! Ki mondta, hogy nekem is abba a csapdába kell esnem?! - tűnődött Scott.
- Nem mondta senki. - vonogattam a vállam.
- Nem is fogok bele sétálni semmilyen csapdába. Teszek Doug véleményére. Elveszlek téged és majd meglátod milyen új világ tárul fel előttünk...- Scott a plafont bámulta. Pár másodpercig úgy tűnt mintha belőtte volna magát és szállna. Talán ezért csúszott ki a számon egy ártatlan megjegyzés.
- A drogok világa?

- Lehet. De lehet hogy nem. - tért ki az egyenes válasz elől Scott és az arca teljesen elkomorodott. Már bántam hogy szóba hoztam a témát. Így azt hiheti, irtózom az ő dolgaitól. Pedig csak féltem őt. Istenem, rettenetesen féltem!
- És milyen volt az a vallásos iskola? - érdeklődtem hirtelen.
- Egy komor szürke épület. Egyenruha. Papok és apácák. Teljes szigor és fenyítés a pálcával. Anyám azt akarta, hogy közel kerüljek a valláshoz. Hogy legyek olyan mint Gary a bátyám, aki akkor tájt még éltanuló volt. De az iskola merőben más volt, mint ahogy azt anyám elképzelte. Ott minden csak képmutatás volt. A pénzről szólt az egész és a hatalomról. Az osztályba csupa fiú járt. És ott volt Doug. A legrosszabb gyerek. Utálta az egész iskolát, úgy ahogy csak van. Együtt lógtunk tanítás után. Aztán meg már helyett is.
- Akkor gondolom, gyűlölöd a vallást. - mondtam.
- Nem! Semmi bajom vele. És akkor sem volt, csak épp Doug felettébb érdekes dolgokat mutatott. Egy új világot. Például, hogy ha reggel leisszuk magunkat, délutánra józanok leszünk. Vagy hogy milyen jó az ipari ragasztó. És hogy csörömpöl az ablaküveg hajnali háromkor a néptelen utcán. Akkor jöttem rá, milyen is punknak lenni! - mesélte Scott.
- Így most már megértem Doug érzéseit. Kötődik hozzád, te vagy a legjobb barátja.
Scott elmosolyodott a kijelentésemen.
- Nem érdekel Doug és az sem hogy féltékenykedik. Azt akarom, hogy a feleségem legyél. Minél előbb.
Itt én is megeresztettem egy mosolyt, de nem sikerült fényesre. Inkább elkeseredettre.
- És elgondolkodtál már hogy miért? - kérdeztem.
Válasz helyett Scott megölelt. Teljesen váratlanul, gyengéden körbefont a karjaival. Szólni sem tudtam, de nem is akartam. A könny ellepte a szemem.
- Te elgondolkodtál már azon, hogy miért fontos a levegő?! Mert nekem te annyit érsz. Azt akarom hogy mindig mellettem legyél. Sosem bánom majd meg. Tudom. Érzem. Kibaszottul biztos vagyok benne. - szólalt meg Scott pár percnyi néma csend után.
Nem mondtam semmit. Hallgattam őt, folytak a könnyeim és úgy éreztem ő valóban biztos a dolgában. 

És én? Tele voltam kétségekkel, ellentmondásokkal. Jó lett volna valakinek a tanácsát hallani, anyámét vagy a nagyiét. Szerettem Scottot, akartam a kapcsolatunkat, de a fehér ruhás menyasszonyság idegenül tetszett a számomra.
Megerősítést szerettem volna, vagy bíztatást, vagy tudom is én mit.