Falvédőmön ez áll : az édes otthon vissza vár...

Aznap este a Pretty Wallból meg próbáltam felhívni a szüleimet. Egész pontosan anyámat, de senki nem vette fel a kagylót. Pedig mindennél nagyobb szükségem lett volna néhány megértő szóra. Hajnalban értünk Scottékhoz. Rögtön aludni akartam, de Scott nem hagyott. Hazaindulás előtt beszúrt egy adag heroint és most fel volt dobva.
- Mesélhetek még milyen volt az az idő Douggal. Nagyon balhés időszakok voltak. Annyit voltunk az őrszobán...És a kórházban is. Emlékszem, egyszer jól elvertek minket a kis buzi diszkósok, mert Doug leszólta a ruháikat. Sosem felejtem el azokat az éveket. Jó volt gyereknek lenni...
- De hiszen most is szinte gyerek vagy még! Tizenkilenc éves. - motyogtam félálomban.
- Ez nem igaz ! Felnőtt vagyok, nem gyerek! És ezt be is bizonyítom. Jövő héten elveszlek feleségül. - fortyant fel Scott.
Egy pillanat alatt felébredtem. Jeges izzadság csapott meg és a felismerés. Már jövő héten elvesz?!
- Azért ne vegyél el, mert felnőttnek akarsz látszani. - mondtam kicsivel később.
- Nem azért veszlek el. Te is tudod. - vont vállat Scott.
- Tudom? - kérdeztem vissza mosolyogva.
- Tudod, hogy miért...- Scott megbántottnak tűnt, elfordította a fejét és köhögni kezdett. 

Felállt az ágyról és az ablakhoz ment. Kinyitotta és köhögve kihajolt rajta. Hűvös levegő áramlott be, fázni kezdtem és nyakig betakaróztam.
Nemsokára elmúlt Scott köhögése, visszajött az ágyhoz.
- Jól vagy? - néztem rá aggódva.
- Igen. Aludjunk! - ezzel Scott leoltotta az éjjeli lámpát.
És ott hagyott engem egy csomó kérdés közepette.
Kedden volt a bemutatkozó koncert a Strangersben. Nem volt kedvem elmenni, ezért Scottéknál maradtam. Marion sem volt még otthon, így egy darabig tv-t néztem, majd lementem az utcai telefonfülkéhez. Izzadt a tenyerem, ahogy az otthoni telefonszámunkat tárcsáztam, de akartam végre hallani valamelyik családtagom hangját. Nagyon hiányoztak.
Becsengett, egyszer kétszer és végül felvették.
- Hallo. - anyám hangját hallottam.
Összeszorult a torkom.
- Szia anya, nagyon kérlek ne tedd le! - kiáltottam.
- Ana? Te vagy az kislányom? - kérdezte hitetlenkedve anyám.
- Igen, én vagyok...
- Jaj úgy aggódtunk érted, már a rendőrséggel akartunk kerestetni. Hol vagy most? 
- Eastbourneba. Scottéknál. - feleltem anyám kérdésére.
- Apád is szörnyen félt és én is. Meg a nagyi is! Elhiszem, hogy mérges vagy apádra amiért olyan csúnya dolgokat mondott neked és hogy tartasz is tőle, de gyere haza! Apád megbékül, meglátod, csak gyere vissza! És ne csinálj ilyet többet! Még hogy hozzámész ahhoz a fiúhoz...
- Anya én akkor nem vicceltem! - vágtam közbe.
A vonal végén kis ideig csend volt.
- Ne mond ezt Ana! - kérlelt anyám elkeseredetten.
- Pedig igaz. Hozzámegyek Scotthoz még a héten ! 
Erre anyám sírni kezdett.

- Te jóságos ég, miért csinálod ezt velünk?! Ilyen rossz szüleid voltunk...- zokogta és nem sok hiányzott, hogy én is rá ne kezdjek sírni. Bedobtam még egy érmét a telefonba.
- Nem erről szó nincs, remek emberek vagytok, de szeretem őt. Hozzá szeretnék tartozni és nem Jacob McNamehez. Nem teljesen így akartam intézni a dolgokat, de így alakult. Már nem tudom visszacsinálni. Anya, én szeretlek mindannyiótokat, nagyon szeretlek, de nem mondok le erről a tervemről. 
- És az egyetem? Nem az volt minden álmod? - szipogott anyám.
- Amíg Scottot meg nem ismertem valóban így volt. De nem kell félned, elkezdem az egyetemet, igaz délutáni tagozaton és az itteni iskolában, mellette pedig dolgozni is fogok. - jelentettem ki, anélkül, hogy szavaimon elgondolkodtam volna.
- Te nem fogod fel miről beszélsz! - fakadt ki anyám.
- Dehogynem. Arról hogy van élet Newheavenen kívül is. De nem azért hívtalak hogy vitázzunk. Hanem hogy tudjátok jól vagyok és jövő héttől férjes asszony leszek. Jobb ha beletörődtök. - mondtam érzelemmentes hangon, pedig a szívem majd megszakadt.
- Apád sosem fogja elfogadni. 
- Kár. De én akkor is ezt teszem. 
A telefon pittyegni kezdett, jelezve hogy a beszélgetés hamarosan megszakad.
- Anya, le kell tennem, lejár az érmém és nincs több pénz nálam. Jelentkezem majd az esküvő részleteivel. Kennyt, Jessyt és a nagyit csókoltatom. És apát is ha ez neki számít. Jóéjt...
A vonal ekkor megszakadt. Még elbúcsúznom sem sikerült rendesen.